Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Varga József: Gyógyulás egyenes derékkal (elbeszélés)
54 Varga József jű, hétkarmú, tüzet okádó szörnyeteg. Lelki szemeivel látta, amint elnyeli az egész világot. — Holnap vidékre utazom. Itt hagyom a fővárost... — mondta maga elé. Csak a madarak csivitelése hallott. Ki tudja, merre jár Csivoll? Vajon továbbra is szórakoztatja Zsófit idétlen tréfáival?- Hamarosan kezdődik az aratás. Segíteni kell a betakarításban. Lázasan készülődött, s bőröndjeit telegyömöszölte szennyes ruháival.- Nemsokára visszajövök - vigasztalta magát. Mielőtt azonban bezárta volna a szobaajtót, odalépett a szemetesvödörhöz közeli sarokhoz, és odaköpött, merthogy a diákbabona szerint szeretett volna mihamarabb visszatérni. 8 A zimankós téli virradatban éktelen zajjal két szerelmes galamb vágódott az ablaküvegnek. Felriadt. — Mázsányi kő esett le a szívemről... Tehát mégis megengedtem a javítóvizsgát. Isteni fickó vagyok... - suttogta félálomban. Még jobban magára húzta a takarót. Nem akart tudomást venni az ébredésről. — Milyen kár, hogy elszalasztottá a harmadik próbálkozást! Támlás, Támlás, átkozott ördögfajzat! Ma még kivételesen vizsgázhat... Ha nem javítja ki az elégtelent, ne találkozzunk többé!... Nagysokára kinyitotta az ablakot. Nyirkos levegő tódult a szobába. Az égen szürke és fekete felhők űzték egymást. Bobó-Szedány mereven bámulta a fenyőfák csúcsait. Támlás járt az eszében, ez a hétfejü, hétkarmú, tüzet okádó szörnyeteg. Lelki szemeivel látta, amint elnyeli az egész világot. — Hány éve is vizsgáztattam Támlást? Uramisten! Bobó a fejéhez kapott. — Eh, borzalmasan szédülök, hamarosan elhagy minden erőm... Összeesem... Fogjatok meg!... Ne hagyjatok beleesni a kútba... Elmerülök... Engedjétek, hogy megkapaszkodjam... Jaj, a szívem!... Kör - hin - ta az egész... világ... Üveges szemmel lehuppant az ágydeszkára. Mire fölocsúdott kábultságából, az ébresztőóra már kilencet mutatott. Lázas készülődésbe kezdett, s bőröndjeit telegyömöszölte szennyes ruhákkal. — Holnap vidékre utazom az ünnepekre. Itt hagyom a fővárost - mormolta maga elé. S tenyerébe temette az arcát. Egész testét éktelenül rázta a keserves és gyötrő zokogás.
