Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Kopasz Katalin: kikötők szigete (vers)
55 Kopasz Katalin verse ^ kikötők szigete délidőben a Ticcén mocsaras csöndet hallgat a lélek: a szigetlakok figyelemhívó zaja szeli ketté a légkör nyugalmasnak mutatkozó hűvös természetét ebben az áramlatban kavarog szabadság élet magány... minden tartozék mely darabjaira törik és szerteáramlik a lágy szellő napfénytől átmelegített kissé mostoha sorsú karjain a sás közötti kis tavacska körívének látványa tekintetcsábító a természet csodás müve ez a különálló kis sziget egy kikötő a vegyes természetű szigetvilágban ahol egyszerre szűnik meg a taszítás... szokatlan ez a harmónia kedves a zaj a mozgalmas nyugtalanság a vadkacsák szárnycsapongó lubickolása és a vízi lakók különös tánca... ebben a kikötőben nem pihennek éjszakai csöndet a holdfény által megvilágított hajók a természet lényei életet lehelnek és nyugalmat varázsolnak az idetévedő emberi bensőt mozgató erőkre bekeríthetetlen és katartikus az élmény óriási fókusztávlatból egyáltalán közelről pedig kevesen eszmélnek rá a csodás valóság pillanat-mozzanatainak különös íveire az érzékenység hatására elhalványul a rezzenet s a kikötők szigetén színekbe olvad a látványosság.
