Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Varga József: Gyógyulás egyenes derékkal (elbeszélés)
Gyógyulás egyenes derékkal 51 szerét még inkább próbára teszi. - Egyszóval... az ilyesfajta morbid történetekről... Az irodalomban nem egyedi jelenség a naturalisztikus trancsírozás leírása... Támlás nem várta ezt a támadást.- Tanár úr, én nem... Csupán szerencse kérdése, hogy a morfinistákat húztam... - dadogta nyakkendőjét igazgatva Támlás.- Kolléga úr, a kihúzott kérdés tulajdonképpen összefüggésben van mindenféle szokatlan eseménnyel, például mondjuk a békaboncolással is... A szereplőket ugyanis nem célok vezérlik, hanem elfojtott indulatok, vágyak... Ez a gátlástalanság világa... De hát Ön majd bővebben kifejti... Végtére is mindannyiunkban szenvedélyek munkálnak, amelyeket ki így, ki úgy próbál leküzdeni... Ugye, követi a fejtegetésem irányultságát... Summa summarum: a gátlások leküzdése mesterséges úton. Nos, immár bevezetőt is kanyarítottam az Ön leendő kiselőadása elé. Kapcsoljon rá, és folytassa, ahol abbahagytam... Gátlástalanul... - Bobó beszéd közben féloldalára fordult, és a hamuszín függönyön át merőn nézte a négyszögletes betonudvart. Úgy beszélt, mintha gondolatban egészen másutt kalandozott volna. Amikor aztán abbamaradt a fejtegetés, hosszú, kínos csend következett.- Kérem, ne zavartassa magát, hogy így bárdolatlanul megzavartam... - szólalt meg újra Szilánk Bobó tanár úr.-Tanár úr, inkább a következő alkalommal... Bobó azonban semmiféle hajlandóságot nem mutatott, hogy a vizsgázóval bajlódjék. Támlás érezte, pillanatról pillanatra közelebb kerül a tragikus végkifejlethez.- Azt hiszem, legjobb lesz, ha máskor is visszajövök... - ismételte csaknem hangtalanul. Bobó arcán különös fintor jelent meg. - A maga helyében én már többször nem jönnék. Adottságok híján aligha tudja abszolválni ezt a terjedelmes anyagot. A mai ese- ménytelenségét pedig tisztázza a tanulmányi osztályon. Támlásnak fogalma sem volt, miként tántorgott ki a helyiségből. Az ajtót azért még kényszeredett illedelmességgel, szinte hangtalanul behúzta maga után. Egyszerre gyötörte szégyenérzet, önvád és csüggedés. Legjobban mégis a szüleit sajnálta: a naphosszat munkája fölé görnyedő patkolókovácsot meg a szőlőskertben a hőségtől elcsigázott anyját... A legdolgosabb, legszerényebb és leggyöngédebb teremtést... A kibuggyanó könnyeket a folyosó homályában kézfejével észrevétlenül letörölte. 6 A 94-es vizsgáztató teremben még Bobó is hallotta, amint Lépart Zsófi érdeklődött az eredmény felől. Egy szempillantás alatt megjelent Csivoll is.- Feladtam - préselte ki a fogai közül Támlás.- Hazudsz! - mondta Zsófi éles fej hangján. - Bobó úgyis nagylelkű veled szemben... Pedig ha ismémé szertelen hajlamaidat... És még akkor árnyaltan is fogalmazok...- Nem könyörülnék rajtad én sem. Pimasz, szemtelen, faragatlan fráter!...
