Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Kovács Győző: Számvetés és üzenet (tanulmány)

29

Kovács Győző

Számvetés és üzenet

íi

(Egy életút tanulságai és küzdelmei)

A cím egyaránt utal Fonod Zoltán' egy-egy kötetére, valamint a szerző tágabb értelemben vett törekvéseire. Számot vettett) a cseh/szlovákiai magyar- és az együttélő népek irodalmának kapcsolataival, mindenkori állapotával; ugyanakkor üzenetet is hordoz a múltból és a múltról, vizsgálva és faggatva a hagyományokat és a jelent. Második kötetéről (Körvonalak. 1987) szólva - Szeberényi Zoltán méltán jegyezhette meg, hogy „a csehszlovákiai magyarság önismeretének egyik gazdag forrása a hazai magyar irodalom. A szülőföld tájaihoz2 és kultúrájához való ragaszkodás fokmérője lehet az ember erkölcsi színvonalának és műveltségének”.3 Tegyük mi hozzá: a helyzettudat változásainak megfelelően. Ez - történetileg - erős nyo- matékot kap.

Trianon Fonod Zoltán és nemzedéktársai számára nem lehetett közvetlen élmény. Ők következményeiben találkoztak Trianonnal. Fábry Zoltán vagy például Peéry Rezső számára közvetlen és sokkos élményt jelentett a találkozás Trianonnal. Számukra közvetlen és sokkos élményt jelentett a „prevrat”, az államváltás is. A Trianont megélt első nemzedék tagjai közül jószerével Fábry volt jogosult arra, hogy leirja a következő sorokat: „Mi, a mai Szlovenszkóra gereblyélt magyarok, apáink történelmi felelőtlenségét lakolva, a hazát - úgy, ahogy azt mi tudtuk, éreztük és fájtuk - elvesztettük. Mi Trianonnak kétszeres árat fizettünk: hazát vesztettünk, egy eddig-volt történelmi és földrajzi valóságot, és egyben új hazát kételkedtünk: egy illúziót. Ettől a pillanattól kezdve új sors és új törvény élt bennünk.. . Világba hullt árvaság voltunk, térben és időben idegenek... Magyarországból kihullva, kapaszkodó vággyal ide cseppentünk.” Halála évében pedig - visz- szapillantva Trianonra - így fogalmazott: „Az első világháború után a magyarságnak egy eddig sose volt állapotot kellett megszoknia: a kisebbség kifejezést megtanulnia.” Fónodék nemzedéke itt, ezen a ponton kapcsolódhatott be a fenti gondolatmenetbe, érzésállapotba, a valóságba.

Évtizedekkel később (a Számvetésben, 2003) Fonod Zoltán így kezdi könyvének első mondatát: „A kisebbségi magyar (bárhol is él a Kárpát-medencében) vállát a keresztfának feszítve él, mert szülőföldje 1918 után utódállam lett ... A keresztfát az első világháború győztes nagyhatalmai ácsolták a trianoni békediktátummal...” Kritikustól, irodalomtörténésztől szokatlanul emocionális töltésű mondatok ezek. De hát egyszer már ki kell(ett) mondani az oly sokáig kimondhatatlant. Ugyanis a szlovákiai élet mindennapjairól van szó. Fonod Zoltán (is) történelmi ivekben gondol