Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Koncsol László kitüntetései - Tőzsér Árpád: Angyalzár csikordul
Angyalzár csikordul 25 csői Lacival együtt szerkesztettük az Irodalmi Szemléi, egészen közelről nézhettem, szemlélhettem, hogyan éli személyessé a családján, az iskoláin (Sárospatakon, Komáromon) s a klasszikus magyar irodalmon keresztül a magyar és közép-európai történelmet, s ezzel egy időben, született esztétizmusával és mély vallásos hitével hogyan tájékozódik a legmodernebb és a vallásos ihletettségü irodalmi irányzatok felé is: ő hozta be az akkori Irodalmi Szemlébe Weöres Sándort, Nemes Nagy Ágnest, Beney Zsuzsát, Kormos Istvánt, de Pilinszky Jánost és Rónay Györgyöt is. Aztán jött a hetvenes évek második fele s a nyolcvanas évek, a csehszlovák „sötétség korszak”, jött Bled (egy, a szlovén PEN Club ülésén elhangzott emlékezetes Koncsol-beszéd, amelyet követően hajtóvadászat indult írónk ellen), jött az ellenzéki szellemiségű beadványok, levelek ideje (a mindenható Pártközpontba, kiadói korifeusoknak stb.). Koncsol intellektusa ezekben az években ismeretlen oldalával fordult a világ felé, a korábbi mélybúvár irodalomtörténész és gondolkodó átadta helyét az elkötelezett irodalmárnak, az irodalmi és közéleti totalitarizmus ellen direkt eszközökkel lázadó demokratának. Az esztétista író iskolát adott nekünk tiszta erkölcsű közéletiségböl, polgári kurázsiból. S meg vagyok róla győződve, hogy ezekben a napokban, hónapokban tisztaságával, rendíthetetlen- ségével még Gustáv Husák cinikus konjunktúralovagjaiban is tiszteletet ébresztett. Aztán elkövetkezett a Koncsol-paradoxonok harmadik szakasza, amikor is a tudós literátor és szépíró hirtelen elhallgatott. A nyolcvanas évek második felében, a rendszerváltást megelőző években meghívják a csallóközi Dióspatonyba hely- és kultúratörténésznek, s ő, megunva a husáki pártállam hivatalainak packázásait, szinte egyik napról a másikra hátat fordít az irodalomnak és közéletnek, hogy aztán 2000-ig szinte egyetlen szépirodalmi jellegű vagy szépirodalomról szóló sort se Írjon le. Ezekben az időkben mint történész s főleg dióspatonyi-csallóközi helytörténész, a Kalligram Könyvkiadó Csallóközi Kiskönyvtár c. sorozatának a szerkesztője nagyon jelentős történelmi-tudatformáló munkát végez. S el kell mondanunk: ezt a munkát is legalább olyan eltökéltséggel és igényességgel végezte és végzi ma is, mint ahogy korábban a kritikusi vagy szépírói tevékenységét végezte, s az eredetileg harminc kötetre tervezett sorozatnak a napokban immár a harmincnyolcadik darabja is megjelenik! De a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes években, tehát több mint tíz évig, irodalomról, irodalmi életről még beszélni sem volt hajlandó. Aztán a hosszú hallgatás után 2000-ben váratlanul megint megszólal benne a költő, s mélyről, nagyon mélyről tör fel belőle az elvegyülés, de ezúttal a szó szoros értelmében vett elvegyülés, az „isa pur és chomuu vogymuk” megrázó élménye. A Csontok c. költői rekviemében és planctusában, anyja és apja halálának képeit megjelenítve, eljátssza a kiválás, a megszületés és az elvegyülés, a „donec revertatis in terram” megrendítő misztériumát. Nincsen itt hely e mü bibliásan és Füst Milán- osan érett lírai nyelvének, erős drámai szerkezetének, mesteri zenei kontrapunktjá- nak az elemzésére és dicséretére, hisz az alkotójának nem egy versét, hanem az
