Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Koncsol László kitüntetései - Tőzsér Árpád: Angyalzár csikordul

26

Roncsol László kitüntetése

egész életművét kell laudálnom, de melegen tudom ajánlani a monumentális verskompozíciót mindazoknak, akik a költészet elsekélyesedésének mai korában már elfordultak a verstől: a Csontok c. Koncsol-kötet a vers és tiszta líra nagy erejű rehabilitációja is.

S befejezésül hadd szóljak még néhány szót a szépprózaíróról, az epikus Koncsolról is.

Koncsol László nemcsak született költő, hanem született elbeszélő, mesélő is. Ha ő valamiről mesélni kezd, az a valami élhető, hiteles valósággá válik. Réges-rég tudom ezt róla, hisz első irodalmi próbálkozása is, amelyet nekem mint alkalmi kritikusának valamikor még a komáromi harmadkorunkban megmutatott, egy elbeszélés volt. Mindig is vártam tehát, mikor rukkol elő egy, a családi-történelmi és személyes élményeit feldolgozó epikai szövegformációval, elbeszéléssel, kisregénnyel, nagyregénnyel. S az idei könyvhétre végre, Cseppben az öböl címmel megjelent egy publicisztikai gyűjteménye, amely csak két hanuadrészt tartalmaz publicisztikát, irodalmi tanulmányokat, alkalmi egyházi és világi beszédeket, a maradék egy harmada egy kisregény-terjedelmű elbeszélő próza, amelynek a címe: Kirakósdi. A szerző szerint ez a mű emlékirat, szerintem súlyos, szinte nagyepikai tartalmakat hömpölygető írás, amelyben egy nem mindennapi személyiség vall önmagáról és közép-európai sorsokról; utolsó egyetemi éveiről, pedagógus pályájának kezdeteiről, katonaéveiröl, családi életének alakulásáról, s közvetve, de annál plasztikusabban és hitelesebben a múlt század ötvenes éveinek végéről és hatvanas éveinek elejéről. Együtt van tehát ebben az írásban minden a nagy prózához, mondjuk egy közép-európai nagyregényhez. Kíváncsian várjuk a folytatását, majd önálló könyvbe szervezését, hogy ezzel a műfajilag teljes Koncsol-organon megszólaljon végre.

Zárómondataimmal pedig hadd gratuláljak Koncsol László barátomnak, barátunknak a Tőkés László Alapítvány egyéni díjához, s hadd köszöntsem a friss kitüntetettünket saját versével, a Csontok c. kötet egyik legerősebb részével, az egyetlen szonett zsebkendőnyi területén eget-földet mozgató, pusztulást és teremtő hitet prófétáló, megrendült és megrendítő soraival:

Egy mozdulat: hatalmas áram iául, mint fosztó Napból, körben, szerteszét.

Egy dzsungel minden hangja - szárnybeszéd a szellem eszme-tartományain túl.

Fölszaggat s röptét hantot, vért, amint fúj a teste-nincs szél - sóhaj, fütty, egyéb jelek - a szárnyas gizgaz. Vadsetét vulkán-robajban angyalzár csikordul.

S szakad a puha fény. A szél csak lüktet, mint forró pulzus: fény t-növényt elültet, özönben, tarkán, istenkép-elem.