Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Koncsol László kitüntetései - Tőzsér Árpád: Angyalzár csikordul

24

Tőzsér Árpád

S ha valaki ezekután azt hinné, hogy Koncsol maga a két lábon járó anakronizmus, csak részben lenne igaza, mert az immár hetvenes éveinek közepét közelítő jeles gondolkodónk-írónk habitusát éppen az teszi megismételhetetlenül egyénivé, hogy a hagyományos értékeink óvása mellett az új idők kihívásai elé is mindenkor oda tudja tárni a mellét: nincs még egy olyan szlovákiai magyar értelmiségi, aki kezdettől fogva (tehát már az ötvenes és hatvanas években is) olyan következetességgel készült a szabad Európába, mint ő.

Például amikor az ötvenes években nyugat-európai nyelveket szinte életveszélyes volt ismerni, beszélni, mert a poliglott filoszra könnyen rásütötték, hogy nyugati kém, ő, a komáromi egykori bencés gimnázium diákjaként, az iskola ódon falai között demonstratíve angolul és franciául tanult és beszélt, s ma az egyik legtöbb nyelvet beszélő magyar írónk, értelmiségink. S ilyen vonatkozásban a 89-es fordulat Felvidéken talán egyedül őt találta közülünk felkészülten. S amikor a normalizációs husá- ki Csehszlovákiában jaj volt annak, aki nem volt hipokrita és bitang, ő, különböző külföldi és hazai felszólalásaival, beadványaival, leveleivel, megint csak demonstratíve, vállalta a más véleményűség, a másként gondolkodás ódiumát, hogy vállalásával aztán kiérdemelje a javíthatatlan renitens címét és sorsát. Csoda-e, ha ilyen múlttal 1989 után ott találjuk az akkori szlovákiai szellemi ellenzék műhelyében, a Kalligram munkatársi gárdájában, ahol aztán máig is dolgozik, alkot.

Summa summáram: Koncsol László alapvetően a hagyományos humanista értékek letéteményese, mint ahogy közvetlen előde és példaképe, Fábry Zoltán, vagy még inkább Márai Sándor is az volt, ő is hisz a szellem teremtő és ellenálló erejében, de egészségesen nyitott minden új eszmére, szellemi kezdeményre is. Ha van még értelme a paradox „konzervatív-liberális” minősítésnek, akkor ő ma a szlovákiai magyar szellemiség legmesszebbről látszó és (talán) legmesszebb látó konzervatív liberálisa.

S én, aki immár több mint fél évszázada ismerem és barátomnak mondhatom, tanúsítom, hogy viselkedését már a legkorábbi időkben is ez a paradox hagyomány- őrző nyitottság jellemezte, alkatát tehát feltehetően csakugyan abból a történelmi mélyvilágból hozta, amelyről - az őseit megidézve - a bevezetőben szóltam, s amellyel kapcsolatban bizonyos körökben általában csak a konzervativizmust szokták emlegetni.

Koncsol teremtő paradoxonainak a bizonyítására a közös múltunkból számos tényt tudnék felhozni, de elég, ha belenézünk az ünnepelt első kötetébe, az 1978- ban megjelent Kísérletek és elemzések címűbe: első helyen - Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor versei mellett - Weöres Sándor, Pilinszky János és az avantgárd cseh Ladislav Novák szövegeit elemzi benne a szerző, jelezve, hogy számára a hagyomány és újítás mennyire azonos súlyú és fontosságú értékek. Ezek az írások többnyire az Irodalmi Szemlé ben jelentek meg, azokban az években (1966-74), mikor ez a lap „közös íróasztalunk" volt. (Ez is Németh László kifejezése: „a Kelet Népe Móricz íróasztala volt" — írja egy helyütt a nagy előd.)

Szóval a hatvanas évek második felében, s a hetvenes évek legelején Kon-