Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Péterfy Gergely Halál Budán c. kötetéről
86 KÖNYVRŐL KÖNYVRE mékeiről van szó: örömlányok és tevék közös ivadékai, szamaraktól fogant torzszülöttek, akiket a törökök afféle „biológiai fegyverként” hadba is vetettek. A csaták romantikájáért rajongó angol utazó tulajdonképpen ezzel a végső megnyomorodás- sal tapasztalja ki igazán a háborút, s ezzel a szerző - még ha nem is szándékosan - valamennyire erkölcsi Ítéletet mond a napjainkban is dívó ún. katasztrófaturizmus felett. A harmadik rész egy rövid, történettöredékekből összevágott szövegkaval- kád, amely feltételezhetően egy „mindenre emlékező” fiú elbeszélése. A mindenre emlékező fiú az első részben bukkan fel először egy rövid említés erejéig, a regény végén pedig átveszi az elbeszélői stafétabotot, hogy teljesen elmossa a valós és a képzeletbeli közti különbségeket. A mindentudó elbeszélőt jelképező fiúról ugyanis tulajdonképpen nem tudni, mikor beszél igazat, s mikor valótlant: „Ha nem figyeltek eléggé és a fiú borhoz jutott, elbeszélésébe csodás és megmagyarázhatatlan elemek is keveredtek... (...) Caprara gróf főírnoka ilyenkor egy nagy vödör jeges vízzel, vagy egy jól irányzott rúgással zökkentette ki az ijjút kozmikus kábulatából, és rászorította, hogy egyszerre csak egy szálon Juttassa a történetet; a dolog persze sose sikerült egészen tökéletesen, valahonnan mindig bekeveredett valami idegen anyag, másik tér és másik idő” (12-13.). Ez a rövid, zavaros, már-már követhetetlen, lírai elemekkel tarkított szövegrész Buda ostromát mutatja be, azt az ostromot, amellyel a töröknek a Habsburg birodalomból való kiűzése beteljesedik, s amelyben életét veszti - ahogy a regény címe megjósolja - Michele ď Aste báró. Az ő halálával válik teljessé a történet, kerekedik teljes egésszé a halálnak az a nyelve, amelyet a szerző a regényben épít, valahogy úgy, ahogy Bécs ostroma után a szerzetesek az elesettek hulláiból a maguk morbid gyászemelvényét. Péterfy Gergely regénye halálmítoszokkal való játék, rendkívül gazdagon „illusztrált” haláltörténetek gomolygó egyvelege. A történelmi toposzokat demitizálja, hogy aztán egy saját mítoszrendszerbe helyezze őket. A regénybéli barokk Péterfy saját barokkja: a szereplők a maguk módján mind barbárok, nem beszélnek és nem viselkednek keresztényi módon, ahogy az barokk hősöktől elvárható volna. Talán mert a regénybeli színtér maga a pokol, s a szereplők mind-mind halottak már, a közéjük alászállt eposzi hős, Michele d’Aste kivételével. A Halál Budán azonban rengeteg más - de az értelmezést végleg le nem záró — olvasatot is kínál, hiszen a legfőbb téma, a halál itt nem a lezártságot jelenti, sokkal inkább a törtérietek „túlhabzó, túlcsorduló felfoghatatlanságáť. (Péterfy Gergely: Halál Budán. Kalligram, Pozsony, 2008, 192 oldal) Szalay Zoltán
