Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Kovács Győző: Lehetőségek és kompromisszumok
78 Kovács Győző wilsoni elképzelés szerint a világ „az elveken és nem a hatalmon, a törvényeken és nem az érdekeken alapult” - írja Kissinger."1 * * * 1920. május 6-án, tehát a trianoni békeszerződés aláírása előtt egy hónappal a kassai Esti Újságban feltűnő cikk jelent meg George David Herron - az akkor még Svájcban élő - amerikai professzor tollából. A címe: „Hogyan árulták el Wilson tizennégy’ pontját? " Herron személyével - emlékirataiban - részletesen foglalkozik Masaryk is, Beneš is. Wilson elnök nem hivatalos bizalmi embere volt, s számos „osztrák és német politikussal folytatott tanácskozásokat” (Masaryk). Bemben Herronnak alkalma volt megismerni a baráti és ellenséges táborok különböző személyiségeit. Alkalma volt Svájcban találkozni az osztrák Lammasch professzorral, Hertz doktorral, a bajor udvarból Hausmann képviselővel, Károlyival és Jászival, sőt a délszláv Trumbic-csal is. Herron osztrák kapcsolatainak lényege arra irányult: Ausztria szakadjon el Németországtól. Herronnak - Masaryk interpretálásában - az volt az álláspontja, hogy „Ausztriát meg kell a porosz túlsúlytól szabadítani”. - „Amerika azért fordult csak Ausztria ellen, mert Németország oldalán áll...” Ugyanakkor Károly kiáltványát Herron nem találta őszintének, inkább kibúvót fedezett fel az akcióban. De Herron jelzett 1920. májusi cikke nem erről szól. 0 a versailles-i szerződést nem tartja jónak és megfelelőnek: „Ez... nem békeszerződés. - Ez csak egy részvét nélküli törvénygombolyag, melynek nyomán új katonai bonyodalmak s a világ igazgatásában új kizsákmányolás fog bekövetkezni. Az ilyen békéből csak új háborúk - szellemi és tényleges háborúk - származhatnak, amelyek borzalmasabbak lesznek minden eddiginél...” És ennek oka „a bizalomnak az a gyilkossága, melyet a konferencia a leszögezett pontokban a népek között elkövetett. Pedig a népek testvéri békét vártak, legalábbis azt remélték, hogy a párizsi konferencia egy testvéri békének az alapkövét fogja letenni”." Herron felveti a morális felelősség kérdését: „vannak... olyan emberek is, akik szívük mélyén, mereven a párizsi konferencia ellen éreznek és mégis ugyanabban a szívükben felelősnek érzik magukat annak határozataiért. Ezek közé tartozom én is... Én minden erőmmel azon voltam, hogy Amerikát a háborúban való részvételre rávegyem... Azt hittem akkor..., hogy a kultúra, melyet germanizmusnak nevezünk, a világtörténelem legszomorúbb jelenségei közé tartozik... Egy német világ... olyan lett volna, melyben az emberi lélek föltétlenül tönkremegy...”12 Amerika hadba lépése után Herront „több német kiválóság kereste fel”, hogy bővebbet megtudjanak Amerika szándékairól, s reménykedtek abban, hogy miként „lehetne közeledést keresni a harcoló felek között...”13 Herron - ezzel kapcsolatos — önvádja az volt: „meggyőztem a németeket valamiről — amiben magam is hittem —, a 14 pont föltétien betartásáról”.
