Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Kovács Győző: Lehetőségek és kompromisszumok
Lehetőségek és kompromisszumok 77 Ami egyértelműen új volt Wilson előterjesztésében: a Nemzetek Szövetségének létrehozása, annak szorgalmazása - mint a nemzetközi garancia biztosítása. Ezután minden nemzetközi okmány erre hivatkozott (Id. Clemanceau 1919 júniusi, illetve Millerand 1920. májusi levele a lengyeleknek, illetve a magyaroknak). Bizonyos gyakorlati szempont került előtérbe: az új államok kisebbségvédelmi szerződésének ellenőrzésében - mint garanciában - nem a nagyhatalmaknak jutna szerep, hanem a nemzetközi szervezetnek (Népszövetség). Wilson 14 pontja „semmit sem tartalmazott a kisebbségvédelemről”, viszont 1918 kora nyarán „az Egyesült Államok már a Monarchia teljes felbomlásával számolt, és önálló csehszlovák és jugoszláv állam alakulásával. Egyben azzal is, hogy ott ugyancsak jelentős kisebbségek lesznek”.6 Tehát: 1918 elején nem szándékoztak a Monarchiát „feldarabolni”. Önálló nemzeti állam létrejöttével: csak Lengyelországgal számoltak, úgy, mint „nemzeti” állam, jelentős nemzetiséggel. Ehhez, akkor, csak Románia jöhetett számításba. Elvi alapon vették számításba a leendő kisebbségvédelem lehetőségét. Erre később az említett kísérőlevél is nyomatékosan kitér. Új mozzanatként kerül az események „történelemkönyvébe”: 1918. augusztus 9-ikén (Beneš emlékirataiban aug. 10-ikén) „Nagy Britannia elismeri a Csehszlovák Nemzeti Tanács jogát arra, hogy a csehszlovák nemzeti érdekek legfőbb közege legyen, elismeri a jövendő csehszlovák kormány mostani megbízottja (trustee) gyanánt”.7 Miután 1918 szeptemberében összeomlott a bolgár front, a Monarchia részéről bármiféle békepuhatolózás meddő kísérlet volt. Válasz már nem érkezett. Beneš a megváltozott helyzetet úgy kommentálta: „Wilson visszavonta a korábbi 14 pontot”.8 Wilson válasza pontosan így hangzott: „Az elnök ennél fogva nincs már abban a helyzetben, hogy e népek puszta autonómiáját ismerje el a béke alapjának...” Mindezzel itt, Közép-Kelet-Európában is - a nemzetiségi-kisebbségi kérdésben - új fejezetet nyitottak. E témával kapcsolatban mindent új alapokra helyeztek. Ezzel kapcsolatban idéznünk kell a már emlitett Millerand-féle kísérőlevélből: a Szövetséges és Társult Főhatalmak „sajnálattal hajoltak meg a szükségesség előtt - hogy a magyar népesség egyes gócainak egy másik állam szuverenitása alá kell kerülnie.. Mindezzel kapcsolatban később Henry Kissinger, a Diplomácia című impozáns méretű kötetében kijelenti, hogy a nagyhatalmi erőpolitikára épülő erőegyensúlyt („súlyegyent”) Wilson - a demokratikus eszmerendszer jegyében - elvetette. Ezzel szemben az ő jövőképe a kollektív biztonságot és a nemzeti önrendelkezést ígérte; valamint a kis- és nagy államok közötti egyenjogúságon alapuló kapcsolatokat. Viszont az általa kínált jövőkép túlságosan általános volt; ugyanis kívülről próbálta az államok életét, úgymond, helyreigazítani. Holott az államok belső mozgásrendje meghaladta elveit (L. a 14 pont sorsát). A közép-kelet-európai országok népei-nemzetei (nemzetiségei) a világháború végén túlléptek Wilson elvein. A
