Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (33) 62 Popély Gyula: Ez volt a Sarló (2)
Ez volt a Sarló (2) 67 anyamozgalmától. Ilyen meggondolásokból jött létre a „régi” Sarló eszmei jogutódja, a Magyar Munkaközösség. E „kiugrottak” csoportosulását Kessler Balogh Edgár visszaemlékezéseiben csak egyszerűen lemaradóknak nevezi, akik úgymond az 1931. évi szeptemberi kongresszus után egy ideig kivártak, majd a „Sarló által már meghaladott eszmék és politikai irányok felé próbáltak igazodni”.3'' A Magyar Munkaközösség csaknem egyidejűleg két egyetemi városban is zászlót bontott. Először Prágában mondták ki megalakulását 1932. január 22-én, majd Pozsonyban február 5-én. Amint arra már utaltunk, a mozgalom szervezett formába öntését azok a volt sarlósok, illetve Sarló-szimpatizánsok kezdeményezték, akik nem voltak hajlandóak nyíltan lecsatlakozni a kommunista párthoz. E „mérsékeltek” vezető egyéniségei a fiatal, mindössze 24 éves jogász Duka Zólyomi Norbert, valamint a 22 éves bölcsész Zapf László voltak. E mozgalom megalakulása - Duka Zólyomi Norbert szerint - éppen olyan „történelmi szükségszerűség” volt, mint annak idején a Sarlóé.40 Ez annál is inkább érthető - érvelt egy másik cikkében az idézett szerző mivel a Sarló feladta eredeti célkitűzéseit, eszmeisége pedig „a dogmatizmusba és a világforradalmi utópiába torkollott”. Ezáltal a Sarló „a kisebbségi magyarságon belül végzendő munka szempontjából elértéktelenedett” - fogalmazott az idézett új mozgalmi vezető.41 S valóban, a Magyar Munkaközösség szinte hiánytalanul átvette a Sarló „eredeti” programját. Vezetői például hívei voltak a régi Sarló által kezdeményezett szociográfiai kutatások folytatásának. Arra is törekedtek, hogy jó magyaroknak láttassák magukat, és mint ilyenek, Szent-Ivány Józseffel, a Magyar Nemzeti Párt vezetőjével is jó kapcsolatokat tartottak fenn. Kultúrpolitikai téren támogatói voltak az úgynevezett Szentiváni Kúriának, sőt annak 1932. június 22—23-ikai - immár harmadik, de egyben utolsó - összejövetelén maguk is részt vettek, és célkitűzéseivel azonosultak. Mind a Szentiváni Kúriának, mind a Magyar Munkaközösségnek az 1932 márciusától Kassán, majd Tornaiján megjelenő irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, a Magyar írás volt a szócsöve, előbb Darkó István, majd 1934-től Szombathy Viktor szerkesztésében. Maguk a mozgalom vezetői is úgy értelmezték, hogy a magyar nemzeti párti „vezér” által kezdeményezett - Szentiváni Kúria néven ismert - írószervezkedés legbiztosabb „hinterlandja” éppen a Magyar Munkaközösség lesz.43 A mozgalom „ideológiai alapjait” az alapítók a következő pontokban foglalták össze: A Magyar Munkaközösség „a szociális kérdést a mai társadalom legfontosabb kérdésének tekinti”; vallja, hogy „a szociális kérdés speciális közép-európai feladatainak hangsúlyozásával adva van a nemzeti kérdés megoldása is”, továbbá „a vallás kérdésében (...) határozottan ellene van a felekezeti viszálykodásnak”.43 Mi sem természetesebb, minthogy a mozgalom kezdeményezői igyekeztek minél tetszetősebben megindokolni létrejöttük szükségességét. E téren az volt a kiindulási pontjuk, hogy a csehszlovákiai magyar diákság úgymond „világnézeti szempontból” mindeddig csupán két „szélsőséges” csoportosulás között választhatott. Ezen okoskodás szerint az egyik szélsőséget a Sarló jelenti, a másikat pedig a MAKK-ok és a Prohászka Körök. Mivel azonban az ifjú magyar értelmiség tetemes része nem híve a szélsőségeseknek, szükség van a „reális magyar munkát követelő” Magyar Munkaközösségre. Nos, ilyen szólamokkal népszerűsítették magukat a mozgalom
