Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Szarka László: „A kolonizáció alapvetően elhibázott politikája...” (Simon Attila új kötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 47 Simon Attila, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetője, a so- morjai Fórum Intézet munkatársa, a pécsi Tudományegyetemen 2005-ben megvédett doktori disszertációja alapján elkészült és tavaly megjelent könyvében a két világháború közötti dél-szlovákiai cseh, morva, szlovák telepesekről, telepes falvakról nem a fenti kérdésekre kereste a választ. Szikáran szakszerű, gazdagon dokumentált, levéltári forrásokig visszanyúló, alapkutatásra épülő monográfiájában az 1920-as évek csehszlovákiai földbirtok-reformjának és a hozzá szorosan kapcsolódó kolonizációs folyamatnak a céljait és következményeit tárta fel. A telepesek története, valósága egyike a szlovákiai magyarság, a magyar-szlovák viszony kibeszéletlen, lezáratlan konfliktushelyzeteinek, felemás együttélési gyakorlatunk gyötrelmes elhallgatásainak és negatív örökségének, kölcsönös érzéketlenségünk és süketségünk rögzült rossz szokásainak. A nemzeti célzatú, alapvetően a cseh- és morvaországi német és a felföldi magyar fölbirtokkal szembeni nemzeti jóvátétel céljait szolgáló, ugyanakkor kétségkívül a tömeges földhöz juttatás révén jelentős szociális tartalommal is rendelkező földreform következményei alapvetően határozták meg két kisebbségi magyar generáció, dédapáink, nagyapáink nemzedékének léthelyzetét, igazságérzetét, lojalitását és magyarságtudatát. Simon Attila munkájának a földreformmal foglalkozó fejezetében a nemzeti célzatosság kompromisszum nélküli kritikájával együtt tud méltányos lenni. Az 1937 végéig lefoglalt 957 nagybirtok közel másfélmillió hektárnyi földterületének, az összes földterület negyedének sorsát végigkövetve bizonyítja, hogy az eredeti tulajdonosokhoz visszakerült a fölbirtok egyharmada, közel fele került új birtokosok kezébe. A kiutalt mezőgazdasági földterületből közel 190 ezer új kisbirtokos jutott így földhöz. Ugyanakkor hatszáznál több maradékbirtokot is létrehoztak, amelyeken félezernél több új, a csehszlovák államhoz lojális, elkötelezett birtokos települt meg. A kiutalásban részesülő 190 ezer kisbirtokos között mindössze 18 ezer volt magyar. A földhöz jutó magyarok aránya még a színmagyar déli járásokban is csupán 19-20 százalék volt. A telepítéspolitikát megalapozó földreform megítélésében a feltárt források alapján Simon Attila az egész folyamat nacionalista szándékait, a magyar népességnek súlyos vagyoni, szociális károkat okozó tudatosságát hangsúlyozza. A könyv meghatározó része az 1918-1919-ben az új csehszlovák államhoz került magyarlakta vidékek szláv kolonizációjának folyamatát, annak egyes szakaszait mutatja be részletesen, a szláv kolonizáció terveitől kezdve egészen az 1938. évi bécsi döntés során a magyar hatóságok és a magyar környezet részéről fenyegetett és ezért többségében elmenekülő, evakuált telepesek sorsáig. A kolo- nisták letelepítésének, gazdálkodásának, nemzeti célzatú működésének bemutatásával a szerző átfogó és objektív képet ad a telepítési politika eredendően nemzeti, gazdasági és biztonságpolitikai céljairól. A magyar területeken, kivált a Csallóközben és Komárom környékén intenzív kolonizációt célul kitűző telepítési politika végképp nem csak gazdasági és szociális kategóriákban gondolkodott. A ko-
