Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Szarka László: „A kolonizáció alapvetően elhibázott politikája...” (Simon Attila új kötetéről)
48 Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 rábbi magyar nagybirtok lett annak a telepítési politikának az alapja, amely a telepes szigetvilágok láncolatával egyszerre kívánta biztositani a régió etnikai arculatának megváltoztatását, az új államhatárok biztosítását, a megbízható telepesek révén a magyar területek ellenőrzését. A könyv végén név szerint és rövid leírással jellemzett 59 állami és 84 magán kolónián együttesen mintegy 12-15 ezer telepes élt, s utódaik egy része ma is ott él, sok esetben a környező magyar falvak népével összeházasodva, közös családokat alkotva. Milan Hodža, a 20. század kétségkívül egyik legnagyobb formátumú szlovák politikusa államalapítói lelkesültséggel, és a korábban általa oly sokat szidott nacionalista elfogultsággal indokolta a telepítések szükségszerűségét. Simon Attila idézi Hodža prágai parlamenti felszólalást 1919 február végéről, amikor Párizsban még össze sem ült a későbbi államhatárokról döntő területi albizottság, „...államhatáraink metén nagyszámú magyar földműves él. Nekik hagyjuk és adjuk meg azt, ami őket megilleti. De éppen azon a területen hatalmas grófi birtokok terülnek el. Ott nem ritka a tízezer, sőt ötvenezer holdas grófi birtok sem. Ezt a terület osszuk szét a mi szlovák földműveseinknek, akiknek fönt északon nincs elegendő földjük, adjuk a mi hős katonáiknak és légionáriusainknak, akik vérükkel szolgálták meg ezt; adjuk a magyar Alföldön élő szlovák testvéreinknek, ha hazatérnek szabad hazájukba.” Simon Attila könyve számtalan érdekes leírást, történeti megfigyelést tartalmaz a kolonisták gazdálkodásáról, életmódjáról, a telepítések politikai konnotá- ciójáról, az egész kolonizációt átlengő nacionalista célzatosságról, s annak következményeiről. A telepestörténet, a szerző szándékaiban és elfogulatlan olvasatomban az utolsó fejezetben leírt ellentörténet által válik egésszé. Az 1938. november 2-i bécsi döntés nyomán meghúzott új államhatár nyomán a 3300 telepes család 70 százaléka, Simon Attila számításai szerint mintegy 2000 család Magyarországhoz került. A bevonuló honvédség az utasítások ellenére a telepesek eltávolítását szorgalmazta, s a környékbeli magyar falvak részéről is számos inzultus érte a kolo- nistákat, különösen a cseheket és morvákat, akik tömegesen menekültek, illetve űztek el otthonaikból. A két állam között 1939 februárjában megkötött kolonista megállapodás végül lezárta ezt a dicstelen szakaszt, de a szerző joggal jegyzi meg könyve zárszavában: „az egyik igazságtalanságot egy másik igazságtalansággal nem lehet felszámolni”, és az erőszak nem igazolható sem vélt, sem valós sérelemmel. Mint ahogy a kolonizáció alapvetően elhibázott politikáját az is bizonyítja, hogy mára ezek a szláv szigetek többé-kevésbé beolvadtak a déli világba, eggyé váltak a dél-szlovákiai kétnyelvű környezettel. Simon Attila könyve így ad meggyőző választ az elején felvetett kérdésekre. Gratulálok a szerzőnek pompás könyvéhez és a Posonium Irodalmi Díjhoz! Szarka László
