Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Németh Zoltán: Szonettiáda (Mizser Attila: Köz c. kötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 45 És most akkor vegyük kezünkbe a költő harmadik verseskötetét, a Köz címüt, amely 2008-ban látott napvilágot. Arra gondolhatnánk, hogy új kötet, új kezdés, na végre a költő kinyírja, tönkreteszi ezt az iszonyú versformát, a szonettet. Nos, mit gondolnak, a kötet 47 verséből mennyi a szonett? Nem húzom tovább az időt: 47. Van ugyan egy négysoros mottó a kötet elején, az lenne a 49. vers, de még ezt is felfoghatjuk egy csonka, félbemaradt szonettnek, egy mozgássérült szonett első, mementónak megmaradt darabjának. Vajon mihez kezd egy kortárs költő egy versformával, amely egyesek szerint a 13. században jött létre, mások szerint keletkezése Petrarca nevéhez fűződik, s amely két négysoros kvartettből, azaz egy oktávából, illetve két háromsoros tercettből, azaz együttesen egy szextettből áll? Mihez kezd egy formával, amely nemcsak a világirodalomban vált rendkívül közkedvelt, használt, sőt elhasznált formává (gondoljunk csak Raymond Queneau rendkívül ötletes és egyben megdöbbentő, 1960-ban publikált Százezermilliárd szonettjére), hanem a magyar irodalomban is, Faludi Ferenc A pipárul című versétől kezdődően Kazinczy Ferenc általi meghonosítása óta Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, József Attila, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor és Tandori Dezső tollán keresztül? Vajon mihez kezd a Virág Benedek által „hangzatká”-nak, Kazinczy Ferenc által „csengő dal”-nak nevezett itáliai sonetto formával? Mizser olvasatában a szonett már nemcsak a klasszikus abab abab cdc ded forma, hanem minden 14 soros szöveg, legyen az akár szabad vers. Mizser költészete úgy néz szembe a mágikus 14 sorral mint formával, hogy egyrészt újragondolja a sorok végén a rímhelyzetet, másrészt destruálja azt. Mire gondolok? Arra, hogy önreflexív módon néz szembe a rímkényszer adta lehetőségekkel, s éppen ezért a legváratlanabb helyzeteket idézi elő. Élvezi például a szokatlan, újszerű rímhelyzeteket (erre - lezserre, körözve - sörözne, flancos fitt - flörtöl itt, jól van - fórban, nem vitás - entitás, most én - mondén), és élvezi azt is, ha egy szinte teljesen tökéletes petrarcai szonettet az utolsó előtti, 13. sorban ront el. Élvezi azt is, hogy egy szabad versnek induló szonettből hirtelen a semmiből tűnik elő két rím, és ahogy a sok rímtelen soron keresztültöri, keresztülsajtolja magát az a kettő. Nagyon érdekes lenne megvizsgálni Mizser kötetében mondjuk az egyes sorok helyét a többihez képest: engem különösen a 11. és a 13. sorok izgatnak. Nagyon érdekes lenne végigolvasni az egész kötetet először all., majd pedig a 13. sorok felől. Talán ez a két sor kulcsfontosságú lehet Mizser szonettjeinek értelmezésében: a megtörés és a folytatás értelmében. Ami különösen izgalmas, hogy a Köz versei, szonettjei teljesen mellőzik az interpunkciókat: egyetlen vessző, egyetlen pontosvessző, egyetlen pont sincs ebben a verseskötetben. Ez egyrészt arra utal, hogy hangsúlyozottan szövegként áll elénk a szonettforma, másrészt arra, hogy óhatatlanul is többértelmü játékba bonyolódik az olvasó, hiszen önkéntelenül, tudat alatt is próbálja tagolni a csupán szavakból álló, megszakítatlan szövegfolyamot. Ennek a megszakítatlan szövegfolyamnak képeznek strukturális ellenpontot a történetdarabkák és történetmorzsák, a fragmen-
