Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Németh Zoltán: Szonettiáda (Mizser Attila: Köz c. kötetéről)
44 Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 száth-utalásaira és anekdotikus szerkesztésmódjára. Hunčík Péter könyvében leál- líthatatlanul, szakadatlanul ömlenek a poénra hegyezett anekdoták, anekdotákból nőnek ki újabb anekdoták, s nőnek regénnyi terjedelmű, jó értelemben vett szövegeléssé. Ez a „szövegelés” felmutat valamit a mesélés ősi, pogány öröméből, de rámutat a tudás cselekményes formáira is. Ehhez a leállíthatatlan szövegeléshez járul a képzelet és tapasztalat feloldhatatlan egymásba játszása a gyermeki bizonygatás attitűdjein keresztül. Mert a gyerek meséi nyomán felszakad a felnőttek zárt, képzelethiányos világa, s a gyermeki képzelet hazugságai gyakran leleplezőbbek bármely definíciónál. Minden egyéni és nemzeti sorstragédia ellenében mégiscsak az aranykornak valamiféle elutasíthatatlan képzete jelenik meg a Határeset sorai nyomán. A sokszínűség, a multikulturalitás, a közös sors, a megértés, a tolerancia, a kulturális interakciók, az önreflexió és az önirónia tapasztalata kapcsolódik az aranykorhoz ebben az esetben, s persze mindez a gyermeki perspektíva nosztalgikus beszédhelyzetéből következően. Valami lehet ebben a különös, elzárt, határ menti kisvárosban, Ipolyságban, amely valamikor megyeszékhely volt, s többé-kevésbé ma is őrzi gyönyörű főterét, néhány zegzugos utcácskáját, kihalt zsinagógáit, hogy az utóbbi évtizedben már másodszor lép be az irodalomba. Grendel Lajos New Hontja után azonban itt egészen más tapasztalattal szembesülhet az olvasó: míg Grendelnél az egyéni vonások nélküli, általános érvényű helyszínrajz az uralkodó, a bárhol megteremthető, egyetemes kisváros képe, addig Hunčík Péter regényében minden egyéni, sajátos vonást nyer. Ez a könyv mosolyra derítő, tanulságos, megrázó és felemelő olvasmány. Méltán nyeri el a Posonium Irodalmi Díj különdíját. Németh Zoltán Szonettiáda Mizser Attila Köz című kötetéről Valamikor 2000 táján, az ezredfordulós hisztéria kellős közepén döbbenetes dolog történt Mizser Attila költői boszorkánykonyhájában. A forrongó-buboréko- zó poétikai őslevesből a kondérban hirtelen előbukkant egy hat-hétszáz éves versszerkezet: a szonett. Maga a költő is meglepődhetett ezen, hiszen rögtön első kötetében, a 2000-ben Hab nélkül cím alatt megjelent verseskötetben ezt írja: „ó hogy utálok szonettet írni”. Pedig abban a kötetben csak tizenegy szonett kapott helyet. Vajon milyen jövőt jósoljunk egy olyan versformának, amelyről maga a költő, na jó, legyen, szóval a lírai alany állítja, hogy utálja, utálja írni? Hát, úgy látszik Mizser Attila mazochista alkat, mert második, szakmai gyakorlat külföldön című kötetében a szonettek 36:11 arányban győzik le a nem szonett formájú verseket. Pedig a költő próbálkozott, keményen hadakozott: e második kötet első, bevezető verse hogyan is kezdődhetne másként, mint hogy: „ó hogy utálok szonettet írni”. Képzeljünk bele: e felkiáltás eredménye 36 szonett...
