Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Tőzsér Árpád: „Egyéniségével, életével is nevelt...” (Zeman László életműve)
38 Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 meg. Az Adalékok a Nyolcadik színhez (1982) című kötetben, (Kepler és Szenei Molnár fiktív párbeszédében) a Tragédia hiányzó „magyar színét“ alkotta meg. Vélhetően a lehetőség és a drámaírás ördöge környékezte meg akkor is, amikor negyedszázaddal később (Faustus Prágában címmel, 2005-ben) a kétszemélyes szerep önálló alkotássá, verses drámává nemesedett! Lényegében mellőzi a Tragédiához való közvetlen kötődést, szuverén alkotásként lép az olvasó elé. Alkotói szempontból olyan eseményeknek, történéseknek, erotikus „tobzódásoknak” lehetünk a tanúi, melyek az írói kvalitás milyenségét, ötletgazdagságát is dicsérik. Vélhetően a vállalkozás keretei nem tették lehetővé, hogy a mü egyfajta monstre drámává, a magyarság sorskérdéseivel szembenéző alkotássá terebélyesedjen (amilyen Sütő András Egy lócsiszár virágvasámapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző című alkotása). Tehát olyan művé, melyben - áttételeiben - az erdélyi/kisebbségi magyarság súlyos kérdései, máig érő dilemmái tárulnak elénk, melyben nem marad más választás, minthogy „omló egek alatt”, az erkölcs és a hatalom tragikus konfliktusaiban is védeni a magyarság megtartó értékeit. Ezzel együtt is, komoly okunk van azonban arra, hogy Duba Gyulával együtt azt mondjuk, Tőzsér Árpád drámai költeménye „Nemcsak az ő pályáján lehet mérföldkő, hanem irodalmunk kívánatos metamorfózisának, művészi gazdagodásának is a jele.'" Sőt: „szellemi katedrálisa”. Tőzsér Árpád sokrétű, végtelennek hitt kísérletei, és ezek sokfélesége nemcsak azt jelzik, hogy Tőzsér nem „kialudt” vulkán, hanem azt is, az „ősigazság” keresése és a költészet megújításába vetett reménye számára továbbra is oszthatatlan. Az elmondottak alapján meggyőződéssel mondhatom, az Életműdíj jó kezekbe kerül. Az alkotás további örömeit kívánjuk Tőzsér Árpádnak, az elkövetkező években. S hozzá erőt, egészséget, és töretlen hitet, hogy meglephessen bennünket újabb, az életművet beteljesítő alkotásaival. Fonod Zoltán „Egyéniségével, életével is nevelt...” Zeman László életműve Ha az „életmű” szót Zeman Lászlóval, Zeman tanár úrral, László barátunkkal kapcsolatban emlegetjük, úgy érzem, az ő esetében ez az - egyébként elég pontatlan, szétfolyó - kifejezés helyénvaló: a férfi számára mindig az élete a mü. Az élet- mü-élet persze paradox módon pontosan azzal válik életművé, hogy aki éli, képes ezt az életet feltenni valami másra, valamire, ami túl van az egyszeri, a személyes léten, legszívesebben azt mondanám: valami transzcendensre. Zeman Lászlót elsősorban és általában nyelv- és irodalomtudósként, s pedagógusként szoktuk emlegetni és értékelni, de szerintem ő nem a nyelv- és irodalomtudományra, s nem is a pedagógia tudományára és gyakorlatára, hanem a megértésre tette fői az életét.
