Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Tőzsér Árpád: „Egyéniségével, életével is nevelt...” (Zeman László életműve)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 39 Mikor ezeket a sorokat írom, a francia író, történész, nyelvész, Emest Renan egyik müvét olvasom, megbocsátja tehát talán nekem Zeman tanár úr, ha alkalomszerűen ugyan, de bizonyos vonatkozásokban Renan-hoz hasonlítanám. Renan-ról ugyanis azt írja egyik értékelője: „A megértés révén vett részt a dolgok végtelen termékenységében S aztán hozzáteszi: Renan sorra az élet különböző formái felé fordult, s valamennyinek odakölcsönözte életét anélkül, hogy valamelyiknek is odaadta volna magát. Zeman szellemi diszpozíciója sokban emlékeztet Renan-éra. Meglepően sok irányú az érdeklődése, s érdeklődésének minden tárgyában képes elmélyülni, vele alkotó módon foglalkozni, de egyiknek sem adja magát oda olyan mértékben, hogy az az odaadás kizárhatná a többivel való foglalkozást és megértésüket. Tömörített életrajzával bizonyítom az állításaim igazát. 1928-ban született Eperjesen, a háromnyelvű „Tarca-parti Athénban” (ez utóbbi mozzanatnak meghatározó szerepe van az életében), 1948-ban a pozsonyi Comenius Tudományegyetem természetrajz-filozófia szakára iratkozik be, később biológiára szakosodik. Végzés után a pozsonyi Pedagógiai Főiskola biológia tanszékén tanít, s közben ugyanazon a főiskolán tanul is, magyar nyelvből és irodalomból is képesítést szerez, így 1956-ban az intézmény magyar nyelvi és irodalmi tanszékén már fonetikát is előad. Rövid kassai intermezzo után (amikor is néhány évig az ottani gimnázium igazgatója), 1961-ben megint Pozsonyban, a Duna utcai magyar gimnáziumban találjuk, ahol a változatosság kedvéért kémiát tanít, de ha a helyzet úgy kívánja, szívesen helyettesíti a tornatanárt is: szabad idejében szenvedélyesen sízik és kajakozik. 1962-től nyugdíjaztatásáig (1989-ig) a Comenius Tudományegyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékén adjunktus, 1971-ben, Prágában, finnugor szakon doktorál. Ez utóbbi dátum, 1971 figyelemre méltó. Eszerint történetünk hőse aránylag későn, negyven-egynéhány éves korában szerzi meg a doktorátust, válik az akadémiai közösségek tagjává. Mint mondjuk Wittgenstein. S jellemzően, s pontosan úgy, ahogy a nagy filozófus, ő is gondosan, szinte aggályosán kerüli a nyilvánosságot. A megértésre törő férfit nem a társadalmi érvényesülés, nem a nyilvánosság elismerése, nem a látványos siker érdekli, hanem a, mondanám, első fokon a hermeneutikai önértés, a belső épülés, s aztán a rendszerező, viszonyító értelmezések, ismeretek gyakorlati alkalmazása. Zeman Lszló már akkor hermeneuta, amikor nálunk még nem Gadamer és nem a hermeneutika, hanem Mukaŕovský és Lévi-Straus, azaz a strukturalizmus divatozik. Ez persze távolról sem jelenti, hogy ő, indulása idején, a strukturalizmust nem ismerte volna, sőt! 1962-től, a pozsonyi egyetem „magyar tanszéke” adjunktusaként, a Török Gábor által szorgalmazott „osztatlan filológia” híveként, de tulajdonképpen személyi adottságaitól, egyetemes műveltségétől hajtva, mondhatnám, ő a szlovákiai magyar szellemiség és irodalom első strukturalistája: műelemzései
