Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - Sulyok Vince: Élt 51 évet, Egyszer itt éltem én is, Giczy János festményei fölé, Isten kirabol, megfoszt, A Sziámi-öböl Buddhája
Sulyok Vince versei 7 Giczy János festményei fölé (1933, festőművész, Sopron) Azt a világot fested egyre még, amelyik már rég nem is létezik, azok arcát idézed,fel, akiké már rég porrá omolt a temetőkert sírhalmaiban. Elnézem képeiden hosszan ezeket a nem szép arcokat, ezeket a gyönyörű arcokat, az élet, a sors által összegyűrteket, a hajsza s munka által megviselteket, ahogy elnyüttségükben is tündökölnek. Vajon ilyen szépek leszünk-e mi is majd halálunkban? Képeidről és képeid mögül minha szüleim földszínűvé, csontszínüvé vált arca nézne vissza rám, mintha példáznák, hogy egy napon mindünk arcát fehérre meszeli majd a halál. Míg festményeid arról szólnak, hogy ami neked fáj, valamiképpen az fáj nekem is, festményeid öreg, ódon templomai, számyasoltárai, zsupptetős, „kontyos” házai, szentképarcú öregjei idézik, tükrözik az én múltamat is, mutatják, hol van a hazád, s mutatják, hol keressem én is a hazám, a hajdan-voltat, de mára elveszettet. Festményeiden talán? Oslo, 2009. 3. 9.
