Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - Gál Sándor: Megőrzött pillanatok, Lépcsők (lírai jegyzetek)
2 Gál Sándor 4 A hegyélen kígyózó út közel kilencven évig volt fegyverrel védett országhatár, de tavaly óta szerepe és lényege megváltozott. Mostanában idejárunk fel délutánonként sétálni. Ma, ahogy a trianoni lénián ballagtam, néhány elaggott akácfára lettem figyelmes. Úgy találtam, hogy kortársam lehet valahány. Borzasoknak, megfáradtaknak láttam őket. Koronájukat a szelek, viharok, a tél jegei-havai megroncsolták, s a megrokkant ágak elszáradtak nyarak jöttén. Úgy tűnt fel előttem, hogy kérgük is sötétebb már a mellettük emelkedő utódaiknál, fiaiknál, unokáiknál. És tüskéik javát is elhullajtották a rájuk nehezedő évtizedek súlya alatt. De még így, rokkant állapotukban is az élet akarását véltem felfedezni téli szendergésük csendjéből. Most - a magam újraépülése mellett - kíváncsian várom e néma, makacs kortársaim tavaszi ébredését - rügyeik és virágaik kibomlását. 5 Gyerekkorom síkságára még „foljárt” a Duna. A legelőket-kaszálókat elárasztó víz télen tükörsimára fagyott a nádasok, zsombékosok foglalatában. E végtelennek tűnő tükörfelület volt a szabad száguldás tere. Jó szélben, bakancsra erősített korcsolyával kilométereket repültem - vitorláztam — nagykabátom szétnyitott két szárnyának segítségével. A korcsolya éle énekelt a jégen, s a hópihék örvénylő körtáncot jártak a száguldás nyomában. Árnyékom pedig előttem repült a jégen és a jég tükre mélyén... Tündökölnek bennem ezek az egykori telek ma is és idáig hallani a nádbugák suhogását, s benne a könnyű repülést az égi és földi kékségben... 6 Képek élnek bennem, költemények, a szenvedés és a szépség együtt jelenlévő emlékei. Halott szemek a havak hajnalán, a dér megülte szempillák alatt. A mozdulatlanság, a szilánk feltépte hasüreg vöröslő, tulipán formájú szirmaiban. Az elmúlás fagy-keretezte fehérsége - ideje és időtlensége. Háttérben az akácok és a megroskadt téli szalmakazlak. Felettük a sejtelmes égben pedig Isten csendje és magánya. Megölt dió- és mandulafák, kitépett szőlőtövek a napébredésben. És szememben él a Megfeszített keresztjének árnya, ahogy ágakat hajt, levelet növeszt és kivirágzik. A magasságban pedig a szétlőtt torony zuhanó csillaga és a kivágott nyelvű harang... Idáig ér a csendje.
