Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Kálmán Gábor: Kitörni önmagunkból... (Beszélgetés Fonod Zoltán főszerkesztővel)
86 SZEMTŐL SZEMBEN Az Irodalmi Szemle a Literán Kitömi önmagunkból... (Beszélgetés Fonod Zoltán főszerkesztővel) * A múlt évben félévszázados volt az Irodalmi Szemle, az egyik legrégibb, folyamatosan működő magyar nyelvű irodalmi folyóirat. Az impresszumában jóformán csak annyi áll, hogy szerkeszti: Fonod Zoltán főszerkesztő. Ezek szerint egymagad végzed a folyóirat minden szerkesztői munkáját? — így igaz! Gyötrelmesen nehéz munka, még akkor is, ha „kiséletem,, során a munka mindig megtalált (lapszerkesztőként az Új Szó kulturális rovatát vezettem egy évtizeden át, később a Madách Könyv- és Lapkiadó igazgatója, majd irodalmi vezetője voltam közel másfél évtizedig, politikai jellegű „megfúratásom,, után a pozsonyi Come- nius Egyetemen irodalomtörténészként, (egy ciklusban) tanszékvezetőként töltöttem másfél évtizedet). Ilyen előélet után némi elképzelésem volt/van a lapszerkesztésről. Oly annyira, hogy kiszolgáltatott helyzetünkben még csak nem is csodálkozom azon, idestova másfél évtizede „egyszemélyes fogatként,, szerkesztem a lapot. Nem a munkát sokallom, hanem azt, hogy a saját kutatásokra nincs időm, és az alkotómunka örömeit csak „csinyjával” űzhetem... „Kitömi önmagunkból” — ez volt a legfontosabb üzenete annak az írásnak, melyet Fábry Zoltán közölt az Irodalmi Szemle indulásakor, 1958 szeptemberében. Ötven év történelme tanúsítja, hogy a „lenni vagy nem lenni” hamleti monológja sokszor kísértette - különösen az utolsó évtizedekben — a lapszerkesztést. Az 1992-től havonta megjelenő folyóirat 1995 nyarán anyagi okok miatt nem jelent meg. A szlovák kormány ugyanis megvonta a támogatást a magyar időszaki sajtótól. A kisebbségi kultúra ellen folytatott hatalmi politika később is arra kényszerítette a lap kiadóját, a Madách-Posonium igazgatóját, hogy 1996 júniusától szüneteltesse a lap kiadását. Elmondhatjuk, az élni akarás lebírhatatlan ösztöne késztetett bennünket arra, hogy megkíséreljük a lehetetlent, s 1996 végén újraindítsuk a folyóiratot. Ez a kiszolgáltatott helyzet kényszerítette a Kiadót arra, hogy a korábban négy-öt fős folyóirat (a mai napig!) egyszemélyes szerkesztéssel végezze a lap kiadását. A decemberi dupla szám (1996 végén!) mindenekelőtt azt jelezte, hogy bár megmaradtunk, de a létért, a túlélésért vívott küzdelemnek nincs vége. Innentől kezdve (nem kis erőfeszítések között!) az Irodalmi Szemle kiadása jobbára folyamatossá vált, és a későbbi években az összevont számok kiadásának kényszerű gyakorlata is megszűnt. Az ötvenéves jubileumra a múlt év szeptemberében már távolról sem gondtalan, de lényegében konszolidált körülmények között emlékezhettünk. Azt talán mondanom sem kell, hogy az egyszemélyes szerkesztés nem erény, hanem kényszer. Nem csak a kiszolgáltatottság, hanem a megmaradás kényszere is.
