Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a XX. században (32) A magyar líra depoetizálása - 70-es és 80-as évek II.
Magyar líra és epika a XX. században 69 jaiban nem változik, egy mikrorealista részletekben mérhetetlenül gazdag magánmitológiát épít föl, szükebb pátriájának, Észak-Bácskának valóságelemeiből, ha úgy tetszik, a vidék vidékéből, a provincia provinciájából, némiképp hasonló, térés idősíkokat keverő technikával, ahogy Mészöly a dél-pannóniai tájból ugyanebben az időben. A ciklusteremtés szándéka korábban sem volt idegen művészi világától, ezekben a kötetekben azonban egy lehetséges (megírandó? Mégis megírhatatlan?) regény fragmentumaivá állnak össze a szövegek, melyeket egy-egy regény-főszereplőnek is tekinthető személy (Wilhelm, Csáth Géza) és a mindegyikben azonos epikai tér forraszt össze. Wilhelm amolyan falubolondja, alakja és az őt körülvevő figurák megközelítése lefokozó-parodisztikus, a narráció pedig anekdotaszerü. Ebben az időben Tolnai Ottó egyike azoknak az íróknak, akik rehabilitálják az anekdotát. A kötet szemléletét és hangvételét az alávetettség, a történelem passzív elszenvedésének közérzete hatja át. hol is kezdjem amikor már rég megkezdődött hogyan tulakodjak a dolgok legelejére hiszen amikor a mama elküld zsírért sorba állni akkor is mindig én vagyok az utolsó mindenkit magam elé engedek akkor kerülök csak sorra amikor a hermán bácsi felteszi a lakatot hol is kezdjem amikor már rég vége szakadt a hermán bácsit is feltuszkolták a kamionra a bus sógor meg mandulástul kitépte saját nyelvét nem tudok belevágni csak bámulom magam a tata szarral bekent katonatükrében (habakukk a katonatükörben) Az azonosuló és távolságteremtő nézőpont váltakozása és egy intertextuális szövegtér megképzése strukturálja és kapcsolja össze a közel száz versből álló ár- vacsáth-kötet darabjait, melyeket egy időben írt a Wilhelm-dalokkal. Erre a kötetre úgy is tekinthetünk, mint Tolnai Ottó Kosztolányi- és Csáth-olvasatára, bújtatott önvallomásra. A kötet rejtett vallomásjellege magyarázhatja iróniája visszafogottságát, a rezignáltabb, meditatívabb versbeszédet. „AWilhelm-ciklus hangnemének lefokozottságával, a deretorizáltsággal és humorral szemben a Csáth-ciklus a metaforikus, kissé stilizált, komorabb, drámai beszédmódja jelent változást” - írja Thomka Beáta. a jéghideg váróteremben magának hegedült
