Irodalmi Szemle, 2009

2009/6 - Gál Sándor: Napló 2006 (4)

Napló 2006 (4)

63

felépítettem, miként pusztul el, miként változik lakhatatlan romhalmazzá. De meglehet: vén bolonddá lettem, aki képtelen elfogadni - megérteni? - a jelen történéseit, a totális mérték- és értékvesztést. (...)

December 18. hétfő. Az írás csodájának mindig azt tartottam, hogy egybekötött embereket, közösségeket, hogy szépséget sugallt és megértést közvetített.

Az utóbbi évtizedekben azonban azt tapasztalom, hogy ez a szép, nemes és humánus szerep oly módon változott meg, hogy valamiféle versengéssé silányult, konkurenciaharccá, ami által különféle „elit” érdekcsoportosulások abroncsai zárják magukba, s e csoportosulások igyekeznek kisajátítani maguknak az írás megítélésének a jogát is.

Nem a megértésre való törekvés, hanem a kirekesztő anyagiasság vált uralkodó „eszmévé.” (...)

December 22. péntek. Elment Lázár Ervin is. A televízió estéli, szűkszavú híradása jelentette be az újabb veszteséget. Egy évvel volt idősebb nálam. Tavaly ősszel találkoztam vele utoljára a MMA-án történt bemutatkozó estemen. Tudtam, hogy beteg, halála mégis váratlanul ért. Valahogy az volt az érzésem, hogy a baj nem gyógyíthatatlan, s Ervin kilábol belőle. Bizony megfeketedett a közelgő ünnepek felett az ég. Ma este nem szabad a holnap felől gondolkodni... (...)

December 27. szerda. János napja. Reggel fel is hívtam Vilmáékat, hogy Jánost megköszöntsem. Még az ünnepek előtthöz: a posta meghozta a Keleti Napló története c. új könyvem tisztcletpéldányait. Szép kiállítású „karcsú kötet”, ahogy Dobos L. a telefonban megjegyezte korábban. Valóban így van, csakhogy tudtom és beleegyezésem nélkül kihagytak legalább egy tucat olyan levelet belőle, amelyeket én fontosaknak ítéltem annak idején. (...)

December 31. vasárnap. Az évváltás megint az időre figyelmeztet. Volt, amikor az ilyen pillanatok még gondolkodásra sarkalltak: hogy mit hagytam el, meg hogy előttem még mi áll megoldandó. Ma már az ilyen kérdések elveszítették létjogosultságukat. Sem az összefoglalásnak, sem a tervek felvetésének nincsen gyakorlati jelentősége. Egyetlen dolog fontos: élek, s amíg élek, teszem azt, amire erőmből és időmből telik. Amíg az „értelmes anyag” teljes rendszere működik, a jövő(m) nem kilátástalan. Van, volna még mit le- és megírni az egybevethető dolgok, események és tapasztalatok halmazaiból, és ezek a lehetőségek a lankadó erőt, a reny- hülő értelmet fel-feltöltik megtartó energiákkal. Ebből következik, hogy az ittlét, s nem a távozás a nagyobb gond, a nehezebb teher. A mostaninál könnyebb év köszönhetne rám, ránk - családra, nemzetre, emberi fajunkra...