Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Kozsár Zsuzsanna: Phaidra (Ki vagy te?, Ágy és vágy, Fohász, Magával ránt, Obulus, Phaidra halott, Az utolsó szó jogán, Égre kiáltó, Hullámok)
42 Kozsár Zsuzsanna len hiányokról, fájdalomról, mellyel együtt kell élni, mert nem múlik, nem enyhül, elviselhetetlen, de nem engedném elveszni sosem, mert ez maradt az egyetlen kapocs köztem és Ariadné között, a jelenem és a múltam között, ez maradt az egyetlen emlék az én virágszálamról, a hiány fájdalma, a jóslat kínja. Mit számított ehhez képest Thészeusz kétségbeesett igyekezete, hogy jóvátegye a jóvátehetetlent? Mit számitott, hogy felelőtlenül elhagyta Ariadnét, és most azért kéri Phaidrát, hogy bebizonyítsa, megkomolyodott, férfivá érett, soha többet nem fog így cselekedni? Thészeusz csak egy porszem volt, egyetlen fogaskerék a végzet gépezetében, a sorsot nem lehetett kijátszani, de az véletlen, hogy épp Thészeusz volt az eszköz, ha nem ő lett volna, mást szemelnek ki a rettenetes moirák, Thészeusz igazán nem számított. Vigye Phaidrát, ha vinni akarja. Amikor elmentek, és a palotában visszhangozni kezdett a csönd, akkor kezdtem félni Thészeusztól. Hátha az a szerepe, hogy tönkretegye a másik lányomat is, hátha azért szemelték ki éppen őt a sorsistennők, mert szerencsétlen természetével boldogtalanná tesz minden nőt, akivel kapcsolatba kerül? Elvesztettem Ariadnét, ráfogtam a sorsra, és most odadobtam a pusztulásnak a másik lányomat is, ahelyett, hogy tőrömet a gaz hűtlen vérébe mártottam volna. Mert hittem a második esélyben, az őszinte megbánásban és a sors visszafordíthatatlanságában. Odamentem a tükörhöz, néztem magam, sokáig vizsgáltam arcomat, mintha először látnám magamat, mintha a lelkemet kutatnám szemem zárt kapuja mögött:- Miféle szörnyeteg vagy, ki vagy te, Minósz király? Ott álltái apám előtt, és a kezemet kérted. Mindent tudtam rólad, a labirintusról, a Minotauroszról, Ariadné fonaláról és Naxosz szigetéről is. Mindent, amit a vének elmondhattak, amit a jóslatok elárulhattak, amit apám kivallott, mindent. Vártalak, ahogy a szömyetegölő hősöket visszavárják, ahogy a regékben őrzik csodatetteiket, és énekükkel megidézik őket a vének, hogy jelenjenek meg újra, tegyenek csodát ismét, mert kellenek a hősök, kellenek a regék, kellenek a megismételhetetlen, emberfeletti tettek. Számomra az voltál: emberfeletti. A Minotaurosz gyilkosa, a labirintus lerombolója. Hogy Ariadné eltűnt, csak a szükséges áldozat volt, a krétaiak fizetsége a csodáért. Különben sem emlékeztem rá, túl kicsiny voltam, mikor elszökött veled, és az ő nevét alig őrizték a történetmondók, csak a kivezető fonál volt fontos, de nem Ariadné. Vártalak, mert tudtam, hogy értem fogsz jönni. Aztán megjöttél. Egy középkorú, kopaszodó férfi állt előttem, és a kezemet kérte. Apám odaadott, én pedig nem tudtam, mit gondoljak rólad. Ott álltái előttem. Néztél vágyakozva.- Ki vagy te, Thészeusz?
