Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Petrik Emese: „Marasztaló Aranykor” - a női nemesség (tanulmány)
„Marasztaló Aranykor" - a női nemesség 7 nem között. Irodalmi példa is ránk maradt Bornemisza Péter Elektrájában (1565), ahol Aigüsztosz így szól Klütaimnesztrához: „Te is úgy lakjál, mint királné asszony, bírjad országodat, mint szereted, parancsolj mindennek szabad akaratod szerint, ott járj, ahol tetszik, azt míveld, az mi kedves, senki semmitől meg nem tilt, én tied vagyok, te az enyém vagy, minden az ami enyim, az tied, örülj, vigadj, ass- zonykodjál.” A királyt uralták, a királynét asszonyolták. A női tárgyi emlékek közül őseurópai szinten kiemelkedik a Lausselben a feltáráskor előkerülő kőbe vésett „istenanya”, amint jobb kezében ivókürtöt tart, rajta 13 rovátkával. Az ivókürt a bőségszaru, a gazdagság szimbóluma, a boldog szavunk képi kifejezése. A 13 rovátka az évkör holdhónapjainak számát jelképezi. Krisztus előtt 25 000 ezer év távlatából is a Föld-anya egy fogalom jelképe, ami híradás a földrészt benépesítő legutolsó, már a mai embertípus legrégibb kultúrájáról. A nőiség tér és idő távlatában a születés és a megteremtődés eseményével párhuzamban kapcsolatot képvisel a mennyei örökkévalóság időtlensége és a földi lét időhöz kötöttsége között. A női test térfogalma akkor éled meg igazán, mikor az időfogalom kezdet és vég fogalmának összefüggésrendszerében kibontakozik, ami a földi élet jellemzője, s ami a szerves élet kialakulásának feltétele is egyben. A menny az örökkévalóság időtlenségeként a női testben és annak pilléreként a híd, a kapu, a rév szerepében alkalmat ad a metamorfózisok láncolatára, az egymást kiegészítő dolgok egységként való megélésére. A tudatos és tudatalatti világ működő egységére, illetve anya és leánya folyamatos létezésegységére. Magyar anyanyelvűnk számos női kifejezésekkel kapcsolatos szavakat tartalmaz. Bőséges forrásanyag tárháza a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, a Magyar szókincstár által tartalmazott kutatásokat a Magyar értelmező szótár és a Tájszótár egészíti ki. Az anya szavunk 1181/1288/1366-ban jelenik meg írásban először ana alakban. Az Ómagyar Mária-siralomban „sírou aniath thekunched” (síró anyját tekintsed - mai értelmezéssel). Az anya szócsalád tagjai származékszavak. Az any alapszavunk valószínűleg ősi gyermeknyelvi szó a finnugor, esetleg az uráli korból. Összevethető a vogul an anyai nagyanya és a zűrjén an asszonnyal. Az alapnyelvi alak már más nyelvcsaládoknál is jelentkezik. Például ana a törökben, ani a tunguzban, anna pedig a sumérban. Az anya jelentésváltozatai mind a magyar nyelv életében fejlődtek ki. Néprajzi értelemben az anya szavunk fogalombővülését a menny és föld fogalom kettősségének egysége az anya és a föld fogalmat a legszorosabb összefüggésben láttatja: édesanya, édes anyaföld. A két fogalom gondolati azonosítása válik lehetővé. Az édesanyától születünk, aki kettős szerepkörében először életet adó, majd élelemadó (tej által való táplálás). A föld termékenysége révén először élelemadó, majd ebből eredően életadó. A leány szavunk az anyafogalommal együtt a nőiség pillérei. A leányra sosem mondták, hogy gyerek - csak fiú születésekor - mert megkülönböztették a nemet. A leggyakoribb változatokat felidézve lean, leajn, lyan, ján, jány, lyiány,
