Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Duba Gyula: Esik a hó (novella)
58 Duba Gyula tárgyi és képi valóság megelevenedik, a látványkultúra erői életre kelnek. Morvái a városi természet eleven részese lesz, az állandó mozgás kicsiny atomja, önállóan is közös energiák tartozéka, mint a zubogva forró vízben a buborékok és molekulák. A lakásban csak önmaga, az utcán valaki más is lehet! S hogy esszéje gondolatmenete akadozik és szövete tépett, lyukacsos, mint a szakadozó rétestészta, ez a nyomasztó érzése nem múlik el, de kissé megenyhül és háttérbe szorul, némileg felenged. Az idő meddő múlása is természetesebb, bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája. .. majd csak lesz valahogy...! Február második hetében, történetünk napján délután négy óra körül szürkülni kezdenek az utcák, s a városra bizonytalansággal terhes homály ereszkedik. Az esti fények kigyulladnak, az érezhető, ám közelről sem csípős hidegben esni kezd a hó. Nem nagy, ritka pelyhekben hull, melyek tömege egyre szaporodik, mint tél elején szokott, karácsony estéjén, amikor a család az ünnepi vacsora után az éjféli misére indul és a mozgalmas utcákon, a lágy hóesésben mesebelinek tűnik fel a templomba igyekvők halk járása, csendes beszélgetése! Hanem apró szemű, sűrű hótömegek ömlenek a szürke égből, finoman homokszem, bár lágyabb érintésű és puhábban hűvös havazás kezdődik, mintha nagy szemcsés, energikus köd lenne, szél kavarta februári számum, kavargó hóvihar, mégis meseszerü. Az egykori lágy hóhullások ridegebb és idegesebb változata. Talán éppen ezért idézi Morváiban egykori karácsonyok emlékét, melyek azóta elmúltak... Nosztalgikus hangulatában elhatározza, hogy betér az olcsó ruhaboltba, a Second Hand kínálatában találhat valamit, s megveszi. Vásárolni mindig szeretett. Jó érzéssel tölti el, hogy amire szüksége van, megveszi. Gyakran azt is, amire nincs is szüksége, de örömöt szerez magának vele, hogy birtokolja. Van valami sajátos erő a birtoklás tényében, elégedettséggel tölti el, megnyugtatja. Az érték tulajdonlása jó öröm! Korábban, egész életében könyveket vett, szépirodalmat, elméleti müveket, tudományos és ismeretterjesztő irodalmat. Többnyire kíváncsiságból, mohó tudásvágyból, legszívesebben minden ismeretet felhabzsolt volna! Gyakran azért vásárolt, hogy a mű meglegyen! Jó, ha megvan. Nem olvasta el azonnal, inkább csak belelapozott, ismerkedett a művel, mintegy viszonyt kezdett vele, aztán a polcra tette a többi közé, egyszer majd tüzetesen áttanulmányozza. De amíg ennek eljön az ideje, addig is kéznél legyen, bármikor hozzáférhessen. Megnyugtatja, hogy ott van a könyvespolcon. Álmatag öncsalással úgy vélte, hogy amennyiben megveszi a müvet és „viszonya” van vele, már a tartalmát is megszerezte, egészében birtokolja. Később műtárgyakat vett, képeket és szobrokat, népi faragásokat és festett tányérokat, anyja tányérjait idézték fel, ahogy a pitvarban színes sorban lógnak a falon. De füzeteket és noteszeket is beszerzett, irodai papírt vásárolt bő mennyiségben, sok kéziratpapírt, hogy el ne fogyjon. Eszébe jutottak az ínséges háborús évek, amikor a „tiszta papír” fogalom volt számára, szedett-vedett régi fali naptárak lapjainak hátuljára jegyzett fel fontos dolgokat, fecnikre írta, melyek azóta elkallódtak... A „secondhand”-ben való vásárlásai véletlenül kezdődtek. Külön történet le
