Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Duba Gyula: Esik a hó (novella)
57 Duba Gyula Esik a hó Morvái szerkesztő megsejtette az öregséget. Az érzés nem szokatlan, felkészítették rá a magányban múló évei. Természetesnek vette. Bár furcsaságok kíséretében érte, s így mégis mintegy meglepte. Már egyre kevesebbet dolgozott. S közben nyugtalanul érezte, hogy még rengeteg tennivalója van. Mintha állandóan valamit elmulasztana! Az étkezésre szánt időt is pazarlásnak vélte. Egyszerű étkeit sietve fogyasztotta el, megkönnyebbülten kelt fel az asztaltól és gyorsan elmosta tányérját, evőeszközét. Hogy minél hamarább elmélyülten töprenghessen: mit is kellene tenni?! Lefekvés előtt olvas, egyre kevesebbet. A könyvek sem nyújtják egykori olvasmányélményei izgalmát, felkavaró mélységeit. Mintha lélekben megtelt volna! Mintha mindent tudna, ami számára megadatott és elérhető. Olyan szövegeknek, melyekkel először találkozik — akárha már olvasta volna - megérzi a lényegét, sejti végső kicsengését. Nem kötik le, nem szórakoztatják, inkább untatják, feleslegesen pazarolja rájuk az időt. Ahogy hajdanán nagyanyja mondta volt: csömör...! Pedig nem lankad benne az emésztő tudásvágy. Csak talán átalakul. Márai naplójában olvassa, hogy az író naponta kézbe veszi kedvenc könyveit, idegenben is hü a klasszikusokhoz. Főleg esténként rendszeresen olvassa müveik emlékezeted részletét, fontos szövegeiket. Az ő dolga, gondolja Morvái. Talán az idegenség miatt, melyben él, felüdülésből, feltöltődésből teszi, ily módon él át hasznos szellemi erőket, felidézi stílusa forrásait, a magyar nyelverő kincseit. Termékeny sókkal, tápdús vitaminokkal pátyolgatja tehetségét. Benső szükséglete az olvasás, az érzékiség tréningje és hatásos agytoma, lelki nyugtató. Morvái egy esszével viaskodott. Intellektuális fejlődése pályáját, gondolkodása ívét akarja felvázolni. Mindennap a tudós - vagy ahogy néha véli: tudálékos! - szöveggel bajlódik, vannak napok, amikor csak néhány sort, egy-két rövid szakaszt, csenevész bekezdést ir, máskor oldalnyi gondolatot szül, szerencsés alkalmakkor akár két-három lapnyit is. De ahogy régen, tucatnyi oldalt, egész fejezeteket sosem ír! Csak erőlködik, szenved. De nem tudja, mi kínozza, hogy nem képes dolgozni, ahogy szeretne, vagy a sajnálat, hogy haszontalanul múlatja az időt. A meddőség kínja kibírhatatlan, lélekölően fárasztó. Ki kell törnie belőle! Tehát a városba indul. A belváros vén utcáin jár, „gyalogolni jó”, mondta volt Móricz Zsig- mond. A mozgás a szervezet motorjának fűtőanyaga, jó, ha az emberrel szembejön a valóság, a filmszerű látványtömeg a képzelet megtermékenyítője lehet. S közben a gondolat sem áll le, fortyog önmagában, lustán kapkod a valóságelemek felé. A
