Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Krizsán Andrea: Az ember Mennyire számít?, Az utolsó, Szárnyad nő, A végsőkig, Pillanat, Visszhang, Szavak nélkül, Belső feszültség, Váratlanul, Napsütés, Az élet próbája, Szabadíts ki, Megérintett, Várat, A csoda, Talán, (vers és novella)
50 Krizsán Andrea Az ember Szeretem, ha az ember embernek látszik... akire ha ránézel, mosolyra görbül az ajkad, mert látod őt és örülsz, hogy itt van. Pedig idegen, pedig ismerős emberi arc. Az én arcom. A te arcod is... Szeretem, ha olykor belefeledkezve a világba emberibbé válnak. Komor, gondokkal teli arckifejezésből, mosolytalanul. Átváltozik és nem olyan idegen többé, mintha eszünkbe jutna, ki ő... Ő az ember, akinek bár sok dolga van itt a földön, és akinek feladata, küldetése hangtalan gyűri őt lassan a földbe, mégis ember marad, mégis mosolyog, ha rám néz, mert ismerőse vagyok, idegenül. Mennyire számít? Egyben szokatlan, kettőben ittas - mindemellett megmásíthatatlan, egy elárválkodott részegség... a sorok között megbújva vár, apró betűkkel, közel hajolsz, óhatatlanul, még közelebb - szembeköp... Egyben hangtalan, átlátszó és jámbor, de kettőben veszélyesen felhős, meg foj-to-ga-tó. Figyelek-fülelek, mert háromban szembejöhet az utcán, s ott majd találkoztunk, meg kezet fogtunk, egymást fürkészve, mint régi, elfeledett ismerőssel, hogy ott, kissé idegenül, mégis ismerős érzésekkel elnézéseket kérve távozhassunk. Az utolsó Bár már kissé erőtlenül távozik, a legerősebb ütést méri... egy utolsó, elkeseredett, aprócska szellő. Szinte láthatatlan. Miért húzza a legvégsőkig? Amikor már arctalan áll, süketnek látszik, bíbor- színűre festett, szűkülő szavakkal. Gyáva lettél, s önelégült. Titokban helyet foglalsz. Vedd el mindenem, hadd pihenjek végre. Szavak ereszkednek alá az égből, hogy elámítsanak. Hegyek mozdulnak meg, hogy elraboljanak. A szemekben mégis szürkeség trónol a teremtőt ostorozva. Egyre távolodom, de egyre közelebb érek...