Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Zirig Árpád: Csóti (novella)
44 Zirig Árpád dó kalászait ringatta a simogató déli szél. Panni kecskéi meg a három tehén is egészen az árokparton legeltek már, de a kalászokat még nem dézsmálták meg.- Gödé, te fuss, térítsd vissza az állatokat. Panni és Lapaj, ti hozzatok kukoricát a paliéi út mellől a Biró Vendeléből, mert neki szép nagy szemű fajtája van. Mielőtt letörnétek a csöveket, nézzétek meg, hogy azok szépek és tejesek legyenek. Rötyi és én szedünk száraz fát a tűzrakáshoz. Panni magabiztosan lépett elő a fa mögül, úgy, mintha az előbb semmi különös sem történt volna, de a fiúk még egy rövid ideig az elvarázsoltság pillanatait élték. Csótinak hangos, nyomatékos hangon meg kellett ismételnie az iménti rendelkezéseit. Csóti szőkésbarna, kék szemű, lányos arcú, vékonydongájú, szálkás izomzatú legényke volt annak ellenére, hogy ő volt a kis társaság legfiatalabb tagja, utasításait gondolkodás nélkül mindegyik társa elfogadta. Ezt a vezető szerepet azzal vívta ki, hogy ő volt a legügyesebb fára mászó, a legjobb díszbotfaragó, ostorfonó és a kukorica-, valamint a krumplisütés és a tűzrakás nagymestere is. Örök kísérőtársa volt a nyakba akasztható tarisznyája, melyben mindig ott lapult a szarvasagancs nyelű bicskája. Ezt egy német tiszt, aki a háború végén a nagyszüleihez volt bekvártélyozva, a gyors visszavonuláskor az udvaron a gémeskútnál az itatóvályúba szúrva felejtette. A házuk előtt a pádon ülve, hosszú szárú tajtékpipáját szíva, gyakran mondogatta Lajos papa, hogy a bicska, ami most az unokájáé, az a fizetség az elhajtott két szép almásderes lováért. A tarisznyában a bicskán kívül további tárgyak is lapultak. Szinte mindig magával hordozta a szódásüveg letört alját, amit nagyítóként tűzgyújtásra használt, egy katonai kulacsból készített lapos poharat, amelybe a Bimbó nevű tehenének a tejét fejte, ha megéhezett, máskor pedig a Nagykőverem forrásvizét itták belőle, ha megszomjaztak. Egy pléhdobozkában sót is tartott, mert a sült krumpli sózás nélkül nem sokat ér. A tarisznya hátsó rekeszében ott lapult a „Vágyak rabságában” című folytatásos regényfüzet éppen aktuális példánya, amelyből szép szerelmes történeteket lehetett kiolvasni. A Csóti által fölolvasottak Panninak tetszettek a legjobban. Lebilincselték az ő álmodozó, néha elmélázó, máskor vad fantáziáját. Rötyi is szívesen meghallgatta a fólolvasást. Ha csókról, ölelésről volt benne szó, mindig hosszan kuncogott és ő is egyetlen szóban tömörítette a véleményét: - Azannyát! Nekünk fiúknak fejenként hármat, a lányoknak pedig kettőt hozzatok, kiabált Csóti Lapaj után.- Ez nem igazság, nekünk is három kukorica jár - elégedetlenkedett Rötyike. - Csak kettőt, hármat úgy sem tudnátok megenni, pazarolni pedig nem fogunk. Több szót e témára a legényke nem vesztegetett, úgy gondolta, hogy a vita le van zárva. A lányka még duzzogott egy kicsit, de a fiú határozott hangon rászólt: - Ne zsörtölődj! Hozzál száraz pudvát a lehajló öreg fűz belsejéből, mert az gyullad meg a legkönnyebben, én pedig a többi fából elkészítem a rakást. - A lány meg sem mozdult, csak bámult maga elé, talán még mindig a harmadik kukoricán járt az esze.- Megkukultál? - szólt rá a legényke. - Ne bámulj, mint arabus a palacsintára, szedd a lábad, lódulj már!
