Irodalmi Szemle, 2009

2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Zirig Árpád: Csóti (novella)

Csóti 43 mozdulattal a hasáról a nyakáig rántotta föl a blúzát. A félbevágott almára hasonlí­tó mellek, kiugró, barna bimbócskákkal fenséges biztonsággal uralták a lány kissé soványkás mellkasát.- Azannyát! - nyögte ki Gödé az egyetlen szót, amit a meglepetéstől ki tu­dott mondani. A szeme kidülledt, megmerevedett, a lába a földbe gyökeredzett, úgy bámulta a lányt, csak a nyelve mozgott, kismacska módjára nyalogatta a szájából kilógó fogait. Hasonlít, hasonlít, de nem teljesen olyanok - állapította meg fontoskodóan Lapaj. Azért a Panniéi szebbek, szűrte ki a fogai között a dicséretet, de ezt már olyan csendesen, hogy szinte csak maga hallotta. Panni gyors mozdulattal vissza­húzta a blúzát, zavarában tenyerébe rejtette az arcát és elbújt egy botlófuz mögé. Csótinak az egész jelenetsor fölöttébb tetszett. Alig tudta leplezni az elragadtatását. Az elöl kidomborodó gatyáját ne hogy Rötyi észre vegye, nagy zavarában elkiál­totta magát: a tehenek a kárban! Ült a farönkön. Jobb kezének az ujjaival elgereblyézte a száraz füvet és leve­leket a föld felszínéről, a már talajjá rothadó avarba mélyen belefúrta a nagy tenye­rét, megmarkolta a nedves talajt, amely langyos simogató érzést nyújtva türemlett ki az ujjai közt. - Anyaföld, jó anyaföld - motyogta. Hosszan kaparászta a föld fel­színét, úgy, mintha az emlékeit próbálná összemarkolászni. Öröm és elégedettség ült ki az arcára. Örült annak, hogy még egyszer az élete végén sikerült meglátogat­nia a gyennekkora emlékbe menekített vidékeit. Persze, ezek a képek elég tünéke­nyek voltak, s a múlt emlékei egyáltalán nem fedték a jelen valóságát. Fölkereste az előnevében megőrzött nádaslaki uradalmat, ahol gyermekkorában távoli rokonai­nak a gyerekeivel ürgéket és tücsköket öntöttek ki az üregeikből. Emlékképei között megjelent Teresa néni, ahogy ott ült a díszes nagyszobá­ban a cserépkályha mellett, széles fekete szalaggal hátrakötött, hófehér, dús hajko­szorúval, amelyre most a saját sűrű fehér lobonca is emlékeztette. Az emlékei kö­zül előkászálódtak a gazdasági épületek, a hosszú, náddal födött fészer cséplőgép­estül, elevátorostul, a gabonarosta és a fényesre csutakolt, nagy megbecsülésnek ör­vendő magánjáró gőzgép, amely mélyén mindig ott szunyókált az emlékparázs, a nagy dohogás és az élesen visító füttyszó. Móric bácsiékat, akiknek a tulajdonában volt az egész uradalom, családostul Csehországba deportálták, és a helyükre árvái telepeseket költöztettek, a kiszolgálóépületekbe traktorállomást létesítettek. Az öt­venes évek közepére már az egész uradalom az állami birtok sertéstelepeként mű­ködött, később az egész épületegységet lebontották és a helyét fölszántották.- Apránként nem csak mi, a múlt is így tűnik el - állapította meg szomorúan Csóti. Nagy szomorúságát némileg oldotta, hogy az út mellett egy teljes erejében viruló vadkörtefát pillantott meg, amely pontosan jelezte a helyet, hogy hol is volt az egykori uradalom díszes főbejárata. Hirtelen büszke szél támadt, fölkeverte az út porát, és az acélszürke felhőkbe csomagolt ég szinte rároskadt és agyonnyomta az egész tájat. A bekötőút mellett a legelő keleti felén derékig érő kölesvetés súlyoso­

Next

/
Thumbnails
Contents