Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Aich Péter: Szájkosár nélkül 82 Markó Emil: Ő mindig jót akar...
82 Markó Emil rr O mindig jót akar... Alkonyodon, amikor kinyitotta a szemét. Feje ólmosan nehéz volt, nem is tudta felemelni. így csak a szoba szürkére színtelenedő mennyezetét látta. Tompa hangokat hallott, mintha sűrű homokrétegen át érkeztek volna a füléhez.- Főorvos úr, kérem... — kinyitotta a szemét... Árnyékok hajoltak foléje, ismét hangokat hallott, de a szavak értelmét most sem tudta kibogozni. Fejében súgó motor dolgozott, mintha ormótlan kőfejtőgéppel szednék szét anyának sejtjeit. Fojtó orvosságszagot érzett, amely émelygéssel töltötte el, szemét kifárasztotta a szürke mennyezet látványa, és úgy érezte, mintha testének minden részecskéjét présbe szorították volna. Szemét lecsukta és nagyon messziről ismét beszédet hallott:- Most már túl van a krízisen... Ha nem lépnek fel komplikációk, néhány hét alatt lábra áll... Tudta, hogy róla van szó, de valami közömbös egyhangúsággal koppantak a szavak a dobhártyájához. Kusza gondolataiban távoliaknak tűntek az élet szavai, a krízis, az egészség, a komplikáció, a lábra állás: olyan érzés volt, mintha az utcán, vagy még inkább valahol a világűrben hangzottak volna el ezek a szavak, egy megmagyarázhatatlanul ellenszenves és idegen valakiről. Most már világos volt előtte, hogy kórházban van, valószínűleg erősen bekötözve és ez okozza a tűrhetetlen prés- beszorítottság érzését. Csak a körülményekkel nem volt még tisztában, amelyek idejuttatták. Megfeszített aggyal gondolkodni próbált. Eleinte csak kusza képtöredékek hullámzottak a fejében, rendezetlenül egymásra dobált kockák az eddigi életéből. Végtelen messzire kellett visszamennie időben, hogy jelenlegi helyzetének magyarázatára bukkanjon. Életének egyik kockáján látta magát mint húszéves fiatalembert. Másodéves jogász volt akkor, nagy vágyakkal, reményekkel és tervekkel eltelve. Ezeknek a nagy álmoknak a beteljesülését szerinte csak egyetlen körülmény akadályozta: szegénysége, amely akkoriban nyomasztó teherként súlyosodott vál- laira. Amikor már a legsötétebb kétségbeesés szélén állott, akkor toppant az életébe Éva. Éva gazdag, de nem feltűnően szép leány volt és jóformán első látásra megszerette őt, a jelentéktelen, kezdő ügyvédet. Több nem éppen szelíd családi jelenet után Éva apja is beleegyezett a szerinte szörnyű és példátlan rangján aluli házasságkötésbe, s így megnyílt előtte a boldog érvényesülés útja. A többi azonban kétségtelenül az ő egyéni érdeme volt. Minden akadályt le-
