Irodalmi Szemle, 2009

2009/4 - Százdi Sztakó Zsolt: Randevú a Times Squer-en

Randevú a Times Squer-en 61 *** Közeledett december, és benned hirtelen felmerült, hogy még nem is láttad Bil- lie-t a maga fizikai valójában, és ha netán szembe jönne veled az utcán, úgy mennétek el egymás mellett, mint két vadidegen. Pedig sok szempontból többet tudsz róla, mint a közvetlen családtagjai, hiszen nemegyszer lelkiztétek át a fél éjszakát, lelki szemétkosárnak használva egymást. Fél éve eseteitek egymással majd minden éjszaka, és még nem láttátok egymást. Se te Billie-t, se ő téged. A legkülönösebb azonban az, hogy egyikőtökben se merült fel ennek a szüksége. Egyszerűen elkönyveltétek egymást lelki társaknak, és a többi nem érdekelt titeket. Pedig ennyi erővel akár egy szoftverrel is csetelhetnél éjszakáról éjszakára, amit egy zseniális programozó alkotott, aki megteremtette a mesterséges intelligenciát. A kérdés annyira izgatott, hogy napközben alig vártad, hogy eljöjjön az este, és te bejelentkezz azon a csetoldalon, ahol csetelni szoktatok. Arra számítottá], hogy a kérésed semmiféle problémát nem fog okozni Billie-nek, elküldi a fényképét a skype- on keresztül, te pedig neki a sajátodat. Meglepetésedre azonban, Billie nem úgy reagált, ahogy vártad, és kifogásokat ke­resett. Először azzal hozakodott elő, hogy éppen nincs a keze ügyében megfelelő kép, majd meg azzal, hogy elromlott a skypc-ja, és így nem tudja a képet átküldeni. Te erre lányos zavarodban azt mondtad, hogy sebaj, biztosan van a gépén webkamera, kapcsolja be azt, csakhogy pechetekre az is elromlott. Végül aztán Billie állt elő a nyerő ötlettel, és azt javasolta, hogy egy nyilvános webkamerán keresztül történjék meg az első randevú *** Gyakran szoktad a világ különböző pontjain elhelyezett webkamerákat nézeget­ni. A kedvenced a Times Squer kamerahálózata volt, ami azzal hirdette magát, hogy a „Világ kereszteződésének” (Crossroads of the world) képeit közvetíti. Tipikus amerikai hozzáállás, gondoltad, azt hiszik, ők a világ közepe, és a világ többi része mindössze kulissza, ahhoz a nagyjátékhoz, amit Amerika játszik. Azonban ennek ellenére is néz­ted az ottani webkamerák képeit, hisz más kameráknál tényleg mozgalmasabb képeket közvetített, mintha valóban a világ útkereszteződéséről adna élő közvetítést. Billie-vel tehát abban állapodtatok meg, hogy másnap este a kettes számú kamera látómezőjében lesz, ami valami járdaszigetnek vagy mifenének a képét adta. Mindeneset­re, épp elég ember fordult meg ott napközben. Mikor rákérdeztél, hogy mégis, miről fo­god megismerni, Billie titokzatosan csak annyit felelt, hogy biztosan ráismersz majd. Már egy fél órával a megbeszélt időpont előtt felmentéi a honlapra, és sorra vet­ted a kamerák képeit. Némelyiknél hosszabb ideig is elbambultál, és így, mikor észbe kaptál, a monitor sarkában az óra a megbeszélt időt mutatta. Sietve visszamentéi a kettes kamerához, amelyiknek a látómezejében most tűnt fel Billie. Igaza volt. Bár éppen most is sietett valahova, te mégis kiszúrtad, hogy csakis ő lehet Billie. Tolókocsiban ült, amit egy idősebb nő tolt, és ő beleintegetett a kamerá­ba. Ahogy jobban ráomoltál, arcán a zavart mosolyt is láthattad, hogy ő csak ennyi, egy törpe lány egy tolókocsiban.

Next

/
Thumbnails
Contents