Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - KÖSZÖNTJÜK A 85 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Monoszlóy Dezső: Jolánka, Rettegett Vilma, Tudathasadás (novellák)
34 Köszöntjük a 85 éves Monoszlóy Dezsőt gasra emelte. Tudod!? Ezt az állandóan megismétlődő kötőszavát tegező formában használta. Tudod, tudod, rikácsolta, tudhatná, tette hozzá elnézőbb hangsúllyal. Maga rágalmaz, tudod. Pedig van egy ünnepnap a naptárban, sajnos már elfelejtettem a pontos dátumát. Az ártalmatlanul rágalmazottak ünnepe, tudod? Nem. Ennek semmi értelme nincs. Az ártalmatlanul rágalmazottaknak semmi értelme. De igenis, van. Zúgott a fejem, szerettem volna lakásom bútordarabjaiba fogódzni. A szoba hirtelen cigánykereket hányt. Sivatagi vidékké változott, mindenütt homok volt, Vilma és a szingalézek óriáskígyóvá tekeredő ölelése szorongatott. Erre csörög a dió, erre meg a mogyoró, sziszegték kellemetlen fejhangon. Innen nem lehet sehová se menekülni, lihegte Vilma savanyú lehelete a hátam mögül. Ahogy teltek a napok és a hetek, beláttam, igazuk van. Vilma néha napokra eltűnt, ilyenkor nem tudtam, merre jár. Mindig riasztó, új hírekkel érkezett. Tudod, mit híresztelnek nálunk? Mutatóujja a levegőben hadonászott. Hogy én idejöttem kurváskodni. Ki állít ilyet? Az egész falu. A férje meg a drága gyerekei? Azok is. Azt mondják, hogy én valakit lefizettem, keféljen meg, mert a férjem nem hajlandó rá. Tudod? Tudhatná. Megpróbáltam a tudható esélyeinek valamiféle védőpajzsot keresni, ez az igyekezetem Vilmáról lepergett. A férjemmel három napig szeretkeztünk, lelkesedett. Ilyenkor befogja a számat, mert elélvezéskor úgy visítok, hogy attól tart, felébresztem a gyerekeket. Hány évesek a csecsemők? Egyik tizenhét, az idősebbik huszonkettő. Nagyon büszke fiúk, senkitől se fogadnak el semmit, falatnyi kenyérkét sem. A kimondott szó olykor visszhangzó, legalábbis továbbhangzó természetű. Vilma időközben szorosan összezárt száját figyelem, ahonnan feltartóztathatatlanul tovább bugyognak a szavak, a kimondatlant is bemocskolón. Vilma ma epikusi minőségében tündököl. Első alkoholmámorát kipihenhette, népes rokonságáról tart beszámolót. Tudod - a nevek kavalkádja fejbe kólint -, tudom, hagyom rá, de ez nem menekvés. Amikor a rodostói magyar nagykövettel összebarátkoztam, akinek az üzlete közvetlen a követség épülete mellett van... Ami sok, az sok. Nincs magyar nagykövetség Rodostóban! De van. Vilma könyörtelen. Ha valaki az ő utcájába lép, dantei méretűvé nő a fenyegetettség. Fel kell hagyni minden reménnyel. Tudod, már kétszer felakasztottam magam. Kétszer! Ehhez mit szól? Nem hiszi? Nem szoktam hazudni. Engem ugyanis nem tanítottak rá. Látszik, hogy erre nem szomlt, mert elvétve se tud igazat mondani. Maga rágalmaz! Vegye tudomásul. Tudomásul vettem. A váratlanul rám szakadt csendtől megijedtem. Észrevétlen apadt el a mesefolyam. Toportyánféreg, ragasztottam rá a megfelelő tulajdonságjelzőt, amit farkaspillantása sugallt. Toportyánféreg, ismételgettem, teljes meggyőződéssel. Nem vagyok toportyánféreg, sikoltozott Vilma. Ha a mindennapok felőrölték az erőmet, kimerültén rövid álomba merültem, vagy inkább zuhantam. Őrjöngő farkasokkal, tealeveleket hurcoló szingalézekkel s halott anyám csontvázzá silányult álomképével hadakoztam. Vilma kamaszai se kíméltek. Gyerekkocsit tologatott előttem, föl-le, le-föl, felkarcolták a parkettet. Az ormótlan bakancsok kilógtak a
