Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
28 Duba Gyula már ismertem; európai méretű pillantásának és erkölcsének fényében kibontakozott és érthetővé vált a két háború közötti csehszlovák világ, a demokratikus valóság és a kisebbségi gondolkodás szerkezete, a magyar lét belső összefüggései, a kisebbségi kulturális szellemvilág, melyet a háborús és békediktáló kataklizmák elsodortak, ám mely — íme! - hagyományként megismerhető, felidézhető és (talán) folytatható! Ahogy a könyvről írt esszémben írom, valami ilyet sejtettem: „Ami az akkori Magyarországon lehetetlen, az a vox humana irodalmában nemcsak lehetséges, hanem erkölcsi credo lehet. Ezekben az években formálódott irodalmi életérzéssé bizonyos expresszionista írói hivatástudat, valamilyen az ember és világ megváltására törekvő indulat, mely azóta sem múlt el nyomtalanul. Talán a megrendült létbiztonság és tétova helykeresés a világban, valamilyen hovatartozási komplexusok reakciójának a tükröződése: az írók és költők fennen hangoztatott társadalmi felelősség- tudata magatartássá és kortünetté nőtt.” De a Fábry nyújtotta kép korábbi felismeréssel járt. Tárgyi és gondolatgazdag- sága mintha születő önálló irodalmiságról, újszerű szellemi létformáról tanúskodna! Sajátos irodalomról, mely a szlovenszlói magyar kisebbség valóságába, egyedi létébe gyökerezik. A Monarchia felső-magyarországi írói korábban Budapestre mentek érvényesülni, az apák polgári nemzedéke pedig társasági és egyesületi formákban szervezett magának műkedvelő, irodalmár vagy tudományos kultúrfor- mákat, intellektuális szellemiséget. Fábry könyvének irodalma - írói és költői - a- zonban hivatásos alkotókat mutat és tart számon, akik helyhez kötötten, szülőföld és városi lakhely vonzásában, mintegy közösen is önálló szlovenszkói magyar szellemi „katedrálist” építenek. Mintha Szlovenszkón új magyar irodalom születne! Különös életérzés igézetében, sajátos adottságok jegyében! Esszém az Irodalmi Szemlében jelent meg, első olyan írásom, melyet közírói munkásságom alapozásának tekinthetek. Ma érzem benne a bontakozó írói gondolkodás esendőségeit is, a korabeli közéleti fogalmakhoz —internacionalizmus! — való kötődést, ilyen értelmű irányzatosság vonzását. Az önálló szemlélődés és gondolatiság sajátosságát úgyszintén. Fábry levélben nyugtázta a „megértést, ahonnan nem várta volna”, de komolyan vette és azután sorra megküldte dedikált könyveit. Élményem a magam munkájának tudatosítására ébresztett, akkor még jobbára humoros karcolatokat írtam, elbeszélésekkel kísérleteztem, felelősségtudatra ösztönzött. Tudatosult bennem Fábry hatása, gondolataimnak gyökérzetet ajánlott, élményeim és tapasztalataim értelmére döbbentett, a szlovákiai magyar történelem fogalomkörét alapozta meg bennem. S hogy az író művészi igazságait szűkebb közössége sorsának tanulságaiban keresse. Meg a maga életében! Mert valóságszemlélete, az emberről való képe, mondhatnám filozófiája és igazságérzete sokrétű minőség, tapasztalati jellegű és biológiai eredetű; az írást inkább érezzük, mint tudjuk! Morális méretei, esztétikai látomásai erősen a tudatalattira támaszkodnak, szövegeit á forma érdekében egészíti ki a képzelet, vázát az ösztönök elemi ereje sugallja. S a forma keletkezése is inkább megérzés dolga, mint tudatos komponálás
