Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
Emlék és esszé 29 eredménye, a szerkesztés már a majdnem „kész” formát tökéletesíti. A mü értelmét, mintegy a „lelkét” azonban olyan alkotóösztön határozza meg, melyet a sors ültetett belénk, mint az emberi létről való ismereteink törvényét! Fábry könyve tudatosította, hogy az író nem nélkülözhet ilyen benső alapokat, szellemi erőforrásokat! Mintegy sugallja számomra sorsom - életünk - minőségeit és értelmét. Hasonló súlyos, elvont megfogalmazások némileg modorosaknak tűnhetnek fel, akár okoskodásnak is talán! Mégis általuk lesz nyilvánvalóvá, hogy az iró ily módon érezheti meg az élet gazdag és végtelenül sokrétű tartományait, az egymástól távol eső jelenségek összefüggéseit, segítségére vannak, hogy megsejtse az elmúlt idő tényeit, érzéki és értelmi tapasztalatait. Gyerekkorunk ösztönvilágának bonyolult gazdagságát is igy érezzük meg, mely később tündéri képekben, az első tapasztalatok varázsos fényében mutatja magát, aztán a kamaszkor érzéki tanácstalanságát, a nyiladozó férfiasság bámész tekintetét, nevezetesen azokat az ösztönös vonásokat, melyek kíséretében felnövünk és emberré leszünk. De azt is megértjük, ahogyan szülőföldünk tájelemei, a város vagy vidék képe érzékelésünkbe és a tudatunkba épül! Ahogy az udvar, az utca, a mező és a vizek, a szőlők és erdőségek énünk tartalmai lesznek, a rónák és dombhátak formavilága lelkűnkbe épül, s tudatosul a kép, melyen az ösvények és utak a táj térképét behálózzák, ahogy a tájelemek mozgásterünk keretét adják, kulisszái lesznek tetteinknek. A világ domborzata és a vidék képe ily módon szellemi minőséggé alakul lelkűnkben. Ily módon lett miénk az egykori faluvilág tárgyi és szokásvilága, melyeket minden időben négy-öt nemzedék együtt élő biológiai és szellemi minősége jelentett és tettei teremtettek, mint a földi civilizáció kicsinyített mását, az „emberiség” apró modelljét. Mindezek folytán az író számára fontos - talán döntő? - felismerés alapozódik bennünk. Nevezetesen az, mint működik a nyelv, hogyan formáljuk meg szavakkal és fogalmakkal mindazokat a felismeréseinket, melyekről a fentiekben szóltam. Mint teszik lehetővé a fogalmak és szavak, hogy megvalósítsuk a tételt, miszerint a „stilus maga az ember”, megértjük a „nyelv és a lélek” (Kosztolányi) összefüggéseit, a fogalmak súlyát és a szavak „magánéletét”, a „nyelverőt” (Humbold) és az anyanyelv értelmét, genetikai és biológiai rendkívüliségét, mindazt, ahogy a szó és a gondolat vagy érzés a szöveg szövete és a mü építőanyag lehet! Az író mintha magát szabadítaná ki a palackból, hasonló ez az önnemzéshez. De azt is kell tudni, hogy ez még nem program s nem is cél, az később jöhet. Csupán erős vágyakozás valami után, aminek még nincs formája, kiterjedése sincs, testetlen és anyagtalan, csupán léte van, mégis hat és működik, munkára késztet és tetteket követel, kényszerít, hogy a világ és önmagunk megértésére törekedjünk, s felfedezéseinket nyelvi formába öntsük. Nem tudjuk még megnevezni, de valami tudatosult bennünk! 3 Az Irodalmi Szemle indulásától - 1958 szeptemberétől - az irodalmi gondolkodás istápolója volt. A hazai széppróza szakmai kérdéseiről 1966-ban ankétot szer-
