Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Németh Zoltán: Iráslehetőségek, nőknek 82 Gál Sándor: Napló 2006 (1)
íráslehetőségek, nőknek 77 eltorzult, mi lettünk védelemre szoruló virágszálak. Az alig pár éve kivérzett szocializmus dolgozó női, a hiszékeny traktoristalányok, akik boldogan fényképeztet- ték magukat az ötéves tervek jelszavaival. Vagy az előző, fasiszta ideológia undorító, árja, szőke hajú szülőgépei. Akik büszkék voltak rá, hogy ők a faji haladás letéteményesei. Vagy még előbb, a nejek, akik saját jövedelem híján csak akkor létezhettek, ha az uruk eltartotta őket.” (95-96.) A regény egyik főszereplője, Hanna, saját életében is különféle nőtípusokkal találkozik, mintegy felvonulnak előtte azok a lehetőségek, amelyeket a férfiak a nő számára fenntartanak. Az egyik ilyen nő a kikopott, szürke, izzadságszagot árasztó portásasszony, aki mint az igásállat húz két műszakot, munkahelyén és otthon, s ebbe annyira belefárad, hogy belefásult, s már nincs ideje törődni magával. A másik Hanna, a magányosan utazó nő típusa, aki ugyan bejárja a világot, de nincs férfi, aki így kitartana mellette: független tehát, de éppen ezért magányra ítéli őt a férfiak alkotta társadalom. A harmadik a sovány, kinyúlt pamutnadrágot viselő nő, aki e- gyedül maradt gyerekével, s a végén elhagyja azt. A negyedik Julis, aki szerelmi bánatában öngyilkos lett. Az ötödik Terka nenc, aki magányos ugyan, de kivívta, hogy saját élete legyen, nem tudta elpusztítani sem a fasizmus, sem a kommunizmus, de még a bigott falu sem. A hatodik pedig Katalin, Hanna barátnője, aki ellenszegül az élet ürességének és a nőt, női testet elpusztító öregségnek, s egy gimnazista fiúnak, saját fia osztálytársának a szeretője lesz. A női szerepek a regényben tulajdonképpen azt bizonyítják, mennyire lehetetlen valamiféle autentikus, nem férfiaktól függő lét, pozíció, identitás kivívása. Minden hatalom a férfiak kezében van, a nő pedig a férfi szolgája - a családé, a gyereké, a konyháé, a patriarchális viszonyoké. Míg Hanna keserű monológjai és dialógusai rezignáltan veszik ezt tudomásul, s tulajdonképpen remény nélkül szemléli önmagát és a női világot, addig barátnője, Katalin, megpróbálkozik a lehetetlennel, ki akar törni a kényszerű női sorsból. Mikor azonban rájön, hogy a gimnazista fiú csak gyakorlásra tartja fenn, gyakorlóterepként, hogy egy tapasztalt nő tanítsa meg a szexre, s mellette saját korosztályából is szeretőt tart fenn, őrült cselekedetre szánja el magát: megöli a fiút. Szellemi és testi leépülése a regény végén azt sugallja, nincs menekvés a férfiak által kordában tartott és uralt női létből és testből, pontosabban a menekülés a magány vagy az öngyilkosság. M. Csepécz Szilvia regénye olvasható a manapság divatos szingli-regények kódjai mentén, viszont nem happy enddel végződik. Olyan lektűrnek tartható, amely a nőiség kérdéseit éles formában veti fel, azaz lektűrfeminin szövegnek. A lektűrt ebben az esetben nem tartom szerencsésnek az ún. alacsony vagy magas irodalom körében elhelyezni, hiszen a kortárs irodalom éppen a populáris regiszterek közvetlenebb felhasználása mentén is értelmezhető. Ha M. Csepécz Szilvia ezzel a laikus nyelvvel olvasókat fog rádöbbenteni a nőiség jelenlegi, megoldatlan, permanens kérdéseire, ha a szerclmes-szingli regénnyel fel tudja forgatni a rögzült társadalmi kódokat és értelmezésre kényszerít, úgy tulajdonképpen a könyv elérte célját.
