Irodalmi Szemle, 2009

2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Ardamica Zorán: Szellemi ingóságaink megingatása

44

Ardamica Zorán

tehát csak kétféleképpen alakulhat. Vagy elismerjük az irodalomtudomány jogosultságát, vagy továbbgondoljuk. Ennek az extrém hipotézisnek a konklúziója valószínűleg az lehetne, hogy az irodalomtudomány csak akkor kompetens, ha önmaga is szépirodalmi metódusokat alkalmaz, vagyis szépirodalommá válik. Ez persze nonszensz, hiszen a tudomány többek között attól tudomány, hogy van saját célja (ez e- setben nem esztétikai értékek létrehozása), tárgya (s ez az irodalomtudomány esetében nem csupán a szépirodalom szövegisége), diszciplínái (nem mindegyik foglalkozik közvetlenül a szépirodalmi szövegekkel), módszerei (amelyek eltérnek a szépirodalom módszereitől) stb. Hizsnyai természetesen tisztában van kijelentése általános érvénytelenségével, de azáltal, hogy így nyilatkozik, nyilvánvalóvá teszi: ragaszkodik azon jogához, hogy saját értékrendje szerint állítsa fel a fontossági sorrendet, vagy akár ne is állítsa fel, s hogy szükség esetén lemondjon a tényszerűségről, mert az számára nem biztosít alkotói stratégiát.

így jut el általában a művészetig és a gondolatig (Szalonkázás).28 Az előbbivel kapcsolatban legerőteljesebben — ez az alapállás már az iródiás korszakban meghatározó - a kollektivizmus „ellentmondásai” és az individualizmushoz fűződő viszonya foglalkoztatja. Elvégzi ismét szubjektív, de bizonyos értelemben logikus - elméleti és történeti összevetésüket. Eközben tulajdonképpen saját esztétista érveivel is perel, hiszen rámutat: a kultúra és a művészet már attól ideologikus, hogy e két szemlélet egyikéhez kapcsolható.29 Végül kiderül, az (alkotói, s egyben befogadói) értékrend és az alkotói szabadság végett foglalkozott a témával. Hizsnyai játszik, nem csupán a szavakkal, fogalmakkal, hanem a logika lehetőségeivel. Eközben persze a saját kedvének, véleményének megfelelő variációt alkotja csak meg. Egyéni látásmódjához való jogát demonstrálja. S ez a jog a plurális értékrendszer alapfeltétele, csakúgy, mint a tévedés joga.

Az esszékötet egy konkrét, történeti távlatból nézve talán nem is annyira fontos jelenségtől, a Fábry-életmü buktatóitól, az irodalmat, művészetet és kultúrát általánosan érintő problémákig jutott el. A könyv vége felé kerül fókuszba a nemzeti megmaradás kérdésköre. Az erről való gondolkodást már nem elsődlegesen a játékosság vagy az irónia jellemzi. Hizsnyai világos, érthető logikájú gondolatmenetek írására törekszik. Itt szerinte sincs helye bálványdöntögetésnek, rela- tivizálásnak, vagy akár öncélú szarkazmusnak, csak az egyenes, tiszta beszédnek. A nemzetárulónak és fasisztoidnak kikiáltott költő pedig ismét bírál - s ezzel visszakanyarodik a Fábry-cikkekben tárgyalt minőségelvüséghez és felelősséghez.30 Ezek erkölcsi és művészi értékkritériumok is.

Faizei másfél évtized, s benne sok-sok társadalmi esemény, irodalmi történés eltelte, számos könyv megjelenése után is üde, érdekes Hizsnyai számos esszéje. Némelyek fontossága megkopott, ezt egy interjúban a költő később elismerte.31 E- gyik-másik azóta is vitatható. Néhány írás dokumentummá lett, néhány pedig - kiváltó okainak továbbélése miatt (nacionalizmus, kicsinyesség, dilettantizmus, egyoldalúság stb.) - időszerű maradt. A szüntelen gondolkodás, annak öröme, élvezete Hizsnyai számára - az esztétikum teremtése mellett - költőként is az egyik leg-