Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Ardamica Zorán: Szellemi ingóságaink megingatása
38 Ardamica Zorán dott irodalmi életünkben. A komplex, értékelés egyébként kötetnyi terjedelmet igényelne. Amit tehát megpróbálhatok, az legföljebb ezen írások fontosabb üzeneteinek értelmezése, az esszék jellemzése, az életmű és részben az irodalom kontextusába helyezése. Ez elsősorban arra szolgálhat, hogy felkeltse a figyelmet, s tájékoztasson - jelen esetben az életmű értékelésének, feltérképezésének szempontjából ezt tartom a legfontosabbnak - Hizsnyai véleményéről, értékrendszerérői, irodalomfelfogásáról, alkotói elveiről s részben az akkor Pozsonyban, a szlovákiai magyar irodalom központjában uralkodó helyzetről. A kötet ugyanis nem egyszerűen összegyűjtött esszéket és más műfajú írásokat közöl, hanem az azokba rejtett - s ez már a költő lényeges módszere - már-már naplószerűen felszínre törő lelkiállapotokat, rendszerbe máshol nem szedett reflexiókat, gondolatmeneteket. Stílusuk kifejezetten szellemes és szórakoztató, vérbő, vitriolos: „Nem tompithatom kegyetlen szókimondásomat, mert elcsúfulna szavam. Tetszetősebb, de kevesebb őszinteséggel ripacs szószátyár maradnék” - írja Hizsnyai2 Emleget „balkáni kakát”, „elfajzott tanulmányírót”, „szolgalelkübb, kisstílűbb, irigyebb, intrikusabb, hisztérikusabb lelki-biológiai képződményt” (bizonyos színészekre utal, egy ideig Hizsnyai maga is színész volt — A. Z. megj.) stb. Ezt a szókimondó, egyesek szemében vulgáris hangot azonban ötletes asszociációk és hasonlatok egészítik ki, amelyeket — szerintem — briliáns logikai rendbe állít a szerző. Hizsnyai publicisztikájának nyelve verseihez hasonlóan cirádás, a „müfajtalankodás” következtében szabadabb, kevesebb kötöttséggel rendelkezik, mint a tanulmányjellegű és -igényű esszék nyelve. Alapjában alig, ritmikájában, intenzitásában, képiségében már különbözik a versekből megismert nyelvtől, lírai és publicisztikai regiszter keveredik benne. Ha kell, szerepet játszik (pl. a vízilóét). Kompozíciós megoldásai nem mindig egyenes ívűek, kedvét leli az illusztratív példák és epizódok beiktatásában. Müfajukban/müfajtalan- ságukban (szerkezetükben) heterogének, csapongóak Hizsnyai írásai. A Szalonkázás- ba belekeveri Fambauer Gábor Ibolya-könyvének ismertetését, sőt párbeszédeket is beiktat, az (Elet)lenségek és (tejfogú)Itságok egy ügyesen és célzatosan, tendenciózusan válogatott és szerkesztett idézetkompiláció kommentárja /cáfolata/ magyarázata, az Epeömlengés és egyéb ingóságok reflexiók sorozata, A hallhatatlanság angyala a víziló levelei köré épülő pamflet. A „müfajtalan” esszék motiváltsága alapvetően a bálványdöntögetés, az újraértelmezés’. Ez Hizsnyai Zoltán költészetében is megfigyelhető. Nem átallja bírálni Tamási Áron - Szlovákiában sosem emlegetett - nemzetértelmezési „botlását”: Karinthy rosszhiszemű „lezsidózását”4. Az esszék módszerükben problémafelvetők, (javító szándékúak), de szemtelenül provokatívak, gyakran végletesen ironikusak és önironikusak. Szerzőjük nem feledi, hogy az általa bírált irodalmárok egy igen kedvezőtlen társadalmi-politikai helyzet kiszolgáltatottjai voltak, hogy „az értelmiségüktől megfosztott közösségek irodalmi ambíciókkal rendelkező fiai, érthető módon, majdnem teljesen védtelenek voltak a rájuk leselkedő ideológiaipoétikai veszélyekkel szemben” (6. o.), ám ezt az irodalom alacsony szinvonalára és a „sanyarú szellemi állapot”-ra nézve nem tartja mentségnek. Sőt, figyelmeztet arra,
