Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - Mács József: Szélhámosok hajója (Regényrészlet)
Szélhámosok hajója 29 lásson, de a fülével semmit ne halljon, mert az nem tartozik rá. És csak akkor szólaljon meg, amikor Velickíj parancsnok úr kérdez valamit tőle. O azonban egész úton nem kérdezett semmit, s így én azt is feltételezhettem, hogy néma sofőr vezeti az autónkat. Miután melléült, én meg hátra, csupán annyit mondott: „Karlovy Vary- ba megyünk!" A sofőr anélkül, hogy a rozkaz (parancs)s zót kiejtette volna a száján, elindította az autót általam soha nem látott és nem ismert tájak felé. Már az a felismerés is tanulságos volt, hogy nemcsak vonaton lehet kijutni Prágából, hanem autóval is. Nyugat felé tartottunk, és erre nem is volt nehéz rájönnöm, mert ahogy a nap követve bennünket egyre feljebb kapaszkodott az égbolton, annál jobban melegítette a vállam. A parancsnokom a gondolataiba mélyedt, aztán meg szunyókált, mint akinek semmit nem jelentenek az utazások, számomra azonban felfedezésszámba ment minden, amit az autó ablaküvegén keresztül láttam. A cseh falvakon áthaladva például arra lettem figyelmes, hogy errefelé az én házam, az én váram elve szerint történik az építkezés. Erről tanúskodtak a zárt udvarok. S azt a közmondásunkat is hamarább tudták itt, hogy a tisztaság fél egészség! A mieinkhez képest a cseh falvak házait mintha nemcsak vasárnap, hanem a hét minden napján is ünneplőruhába öltöztetnék. A dimbes-dombos vidék is más arcát mutatta. Ahogy suhant velünk az autó, úgy sorjáztak elénk az erdők, legelők, tisztások, és a gondosan megművelt földek. Szembetűnő volt az is, hogy a legtöbb helyen kétnyelvű volt a középületek megnevezése. Erről a vidékről kerülnének prágai kaszárnyánkba a német katonák? Aztán az alhadnagy is elszenderült a hátsó ülésen, követve parancsnoka pédáját, s mikor felébredtünk a feljebbvalómmal, magasan fölöttünk az ég, a mélységben meg az a város, ahová éppen akkor ereszkedtünk le, egy olyan kanyargós ú- ton, hogy néha már azt hittem, visszafordulunk Prágába. Körös-körül hegyek, kiterjedt erdörengeteggel! Nem kellett segítség ahhoz, hogy tudjam, megérkeztünk Karlovy Varyba, vagy ahogy a helynévtábla a másik nevét is mutatta: Karlsbadba. És hirtelen a fejemhez kaptam, mert hiszen erről a karlsbadi fürdővárosról tanultam az iskolában, igaz, csak annyit, hogy világhírű hely, és hogy a forrásvizével legnagyobb magyar költőnk, Arany János is gyógyíttatta magát. Ahogy a világot járom, egyre többet köszönhetek Kelemen Lajos tanítómnak. Villák között kacskaringóztunk le a világhírű városba, amely csak a gyönyörű épületeit mutatta, a gyógyforrás vizét nem. S a parancsnokom közben egészen felébredt, sőt felfrissült, mert meg is szólalt. „Szeplosz, itt lenni Karlovy Vary, mi azonban még menni kicsit tovább! Kaszárnyák a városon túl lenni, az Ohfe folyó partján.” Legszívesebben azt mondtam volna, álljunk meg a városban legalább egy órácskára, a kaszárnyák, bennük a sok ránk várakozó katonával, nem szaladnak el, ülnek és várnak a kijelölt legnagyobb teremben, míg oda nem érünk. De nem mertem a számra venni a kívánságomat, mert a parancsnokom éppen a merev test- tartású sofőrünknek magyarázott valamit, amiből egy szót se értettem. Ki is értünk a városból, mire befejezte. És akkor én is merev testtartással meresztettem előre a
