Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - Mács József: Szélhámosok hajója (Regényrészlet)
26 Mács József „Kedves jó szüleim! Mióta eljöttem otthonról, még csak életjelt se adtam magamról. De miattam ne aggódjanak, mert továbbra is jól megy a most már al- hadnagyi sorom. És remélem, maguk is változatlanul élnek a megszokott szegénységükben. Csak egészségük legyen, mert annál semmi sem fontosabb! E- gyébként nagy újságot írok. Megszűnt ugyan a Monarchia, de a csehek mintha nem vennék komolyan, pedig ahogy a tanítónk mondta, nagyot hasítottak magyarországi részéből! Bementünk Töhötöm barátommal egy pofa sörre A kehelyhez címzett vendéglőbe, ahol, mindjárt előrebocsátom, nem kehelyből isszák a sört, hanem literes pohárból, mert a csehek luteránusok, husziták, és mindenféle más vallásúak, csak nem reformátusok, és kit látok üveg nélküli keretben a falra akasztott képen, őfelsége apámat. Néz a sörivókra, a szelídekre és duhajkodókra, és én töröm a fejem, hogyan került maga Prágába, de ha már ide került, mért nem hozzám jött előbb a kaszárnyába, mért kívánkozott mindjárt ennek a zajos vendéglőnek a falára? Ennek az okát még most se tudom megfejteni. Azt hittem, káprázik a szemem, egészen közel mentem a képhez, és valóban magát láttam, de már csak a megboldogult Ferenc József császár hasonmásaként. És akkor azon gondolkoztam, hogy-hogy megtűrik a csehek a közös képüket ebben a vendéglőben? Ennyire tisztelnék kettejükben a császárt és a monarchiát? Hogy ez mennyire nem így van, arról a továbbiakban lehangoló dolgokat kell írnom magának. Reggeltől estig egyfolytában leszaratják orrukat, arcukat a szemtelen legyekkel, ilyen gorombán fejezik ki az utálatukat. A részeg csehek még le is köpik a légyszartól amúgy is elcsúfult ábrá- zatukat. S itt már latolgatom, írjam, ne írjam a levélpapírra, mert ezzel még jobban elkeserítem kedves szüléimét, de ahogy rádöbbentem, kiket ismertem fel a légyszaros képen, csehszlovák alhadnagy ruhámban nem tehettem mást a felelősségre vonás elkerülése végett, csak azt, hogy én is leköptem az egy képkeretben elfért apámat és a császárt. Ha katolikus lennék, éjjel-nappal térdepelve imádkoznék bűnöm bocsánatáért. Persze, azzal vigasztalom magam, hogy Császár apám okolható a tettemért, nem a fia, Szeplős. Mért császárkodik, mért nem borotválja már le a pofaszakállát és a bajuszát? Azt is arcom pirulásával kell leírnom, hogy a csehek megtapsoltak a köpésemért. Viszont ha tudták volna, hogy a bőrömet mentő alakoskodással apámat köptem le, talán fel is pofoztak volna! így folyik az életem Prágában. A történtek után imádságba foglalva, és tekintetemet az égre emelve megfogadtam, ezentúl csak akkor köpök a falra akasztott képre, ha Beneš lesz rajta. Amit ebben a levelemben olvastak, arról senkinek ne beszéljenek. írjanak magukról, a faluról, mindenről, hiszen messze idegenben olyan jó a leveliiket olvasni. Szerető fiuk, Szeplős.” Ha én nem siettem a levélírással, apámnak se volt sürgős a válasz. Gondolta, rangomat tekintve egyre több és fárasztóbb az elfoglaltságom. És olyankor még az otthonról jött levél elolvasása is többletmunkának számít.Tanulhatna a csehszlovák katonaság Tubu gazdától, aki a legnagyobb mezei munkák idején is megtalálja a módját a hasznos pihenésnek. A kölcsönzött könyvtári könyvet az árnyékszék
