Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - Mács József: Szélhámosok hajója (Regényrészlet)
25 Mács József Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből) (16) A vasárnapi istentiszteletekből annyi volt számomra érdekes, hogy Kántor László tábori lelkész már nem gyűjtött maga köré bennünket, s ennek az okát egyedül én tudtam, a többiek csupán találgathatták, ha egyáltalán kedvüket lelték benne. És nem is hangolt le, hogy a bizalmas viszony közte és a református katonák között miattam romlott el. így adta értésemre, többé nem osztja meg a gondolatait azzal, aki alhadnagyi rangért cserébe eladta a lelkét a cseheknek. Én meg éppen emiatt voltam rá büszke! Csak hát ezt még négyszemközti beszélgetésben se mertem neki elárulni. Nehezen lettem volna képes megmagyarázni, hogy én cseh katonaruhába öltözve szándékosan úgy lettem tanítványa Kelemen Lajos tanítóm szavai szerint a világ talán legnagyobb hazudozójának, hogy rálapátoltam a hazugságára, és azt állítottam őszinteséget színlelve a parancsnokomnak, hogy nemcsak láttam a hajót az Ipolyon, hanem hajókáztam is rajta, apámnak köszönhetően, aki matróza volt a mások által soha nem látott hajónak. Ennyi az én alhadnagyi rangom története, ezt a- zonban nem mesélhetem el Kántor László lelkészünknek. Még egy sötét lelkű vérengző apagyilkos se kényszeríthető arra, hogy maga ellen tegyen vallomást! És nem is foglalkoztam tovább ezzel. Fontosabbnak tartottam pótolni azt a mulasztást, amit a szüleim ellen követtem el. Mert hiszen úgy elfeledkeztem róluk, mintha már nem is lettek volna. És e kötelességem elodázgatása is csupán úgy jutott eszembe, hogy a legutolsó találkánkon Eufrozina, akibe fülig szerelmes voltam, zubbonyomba begombolózva (vékonyka volt az istenadta, hiába öntötte magába a sört, öt nem tette pókhasúvá) azt az óhaját fejezte ki: „Szeplosz, én már úgy szeretném látni a szüléidét, legfőképpen az apádat, akit ott láttál a falon kifüggesztve, még ha nem is ő volt, hanem csak Ferenc József!” Mit mondhattam erre? Hogy majd meglátja egyszer. Arról azonban hallgattam, hogy mikor, mert azt nehezen viseltem volna el, hogy anyám zokogása közben Eufrozinámat kikergeti a házból. Levélpapír, boríték, ceruza, minden kéznél volt, az alkalomra pedig nem kellett vámom, mert Velickíj parancsnok úrtól, akinél néha a nap is hamarább bukkant elő a hófelhős égen, mint ő az irodájában, nyugodtan írhattam volna regényt is, ha valaki felvilágosít, hogyan kell elkezdeni. Ráhasaltam az íróasztalára, és hozzáfogtam a körmöléshez.
