Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Pomogáts Béla: Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? (esszé)
15 A Bányai János, illetve a Tőzsér Árpád által kifejtett nézetek újszerűsége volt, hogy a kisebbségi magyar irodalmakat nem egy „kettős, hanem egy „hármas” vonatkozási rendszerben helyezték el, nevezetesen ezeknek az irodalmaknak az állami-társadalmi és anyanyelvi-történelmi dimenziói mellett felhívták a figyelmet a sajátos nemzetiségi hagyományokra, kötődésekre és feladatokra is - arra a kulturális identitásra, amelyet a kisebbségi létben élő magyar közösség határoz meg a nemzetiségi irodalmak számára. Valójában erről a „harmadik” kötődésről beszélt Ká- nyádi Sándor még korábban, egy 1967-ben Bécsben tartott előadásában, midőn a következőket fejtette ki: „íme - költészetünk személyleírása. Neve: romániai magyar költészet. Állampolgársága: román. Nemzetisége - nyelve, hagyományai: magyar. (...) Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, melynek védőszárnyai alatt addig is több komoly magyar, román és szász kulturális kezdeményezés vált valóra, s hagyott századokra visszamenően emléket, értéket maga után.” Az itt megjelenő „hármas” vonatkozási rendszer azután hosszú időn keresztül határozta meg a kisebbségi magyar irodalmak önismeretét és stratégiáját, és tulajdonképpen csak a nyolcvanas évek közepétől (közvetlenül a rendszerváltozások előtt) és természetesen a mind kiábrándírtóbb kisebbségi tapasztalatok következtében ment végbe egy újabb hangsúlyeltolódás. Ennek következtében megerősödött az a (különben) természetes meggyőződés, hogy jóllehet a kisebbségi magyar irodalmaknak egy adott állam intézményrendszerén és politikai kultúráján belül kell elhelyezkedniök, és természetesen hagyományaik, tapasztalataik, felelősségük elsőrendűen az adott kisebbségi magyar közösséghez köti őket, természetes alkotórészei az egyetemes (ha nem is egységes) magyar nemzeti irodalomnak. A magyar irodalom a maga nyolcszáz esztendős (a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom születésétől számított) története során mindig is a nemzeti élet elsőrendű tanúja, letéteményese és alakítója volt, és mindig szolgálni kívánta a nem egy alkalommal kényszerű módon megbontott nemzeti egység helyreállításának ügyét. A negyven esztendővel ezelőtt végbement eszmecserék is valójában ennek a szolgálatnak az elveit és mikéntjét próbálták megfogalmazni: úgy tetszik, a Magyar írók Szövetségében rendezett eszmecsere legfontosabb 'mondanivalóit igazolta az idő.
