Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (29) Mészöly Miklós (1921-2001) (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (29) 57 az olvasóval, tudása nem több Hildiénél vagy más olvasókénál. Magyarázatok, írói kommentárok helyett a tényeket beszélteti. Az atléta halála a korszak más feltáró regényeitől abban különbözik gyökeresen, hogy, mint Béládi Miklós írja, a korábrázolástól messzemenően eltekint, s hogy „szereplőinek nem hús-vér testi alakja, hanem lelki-szellemi tartalma jelenik meg előttünk”.1231 Ugyanez részben elmondható Saulusról, a későbbi Pál apostolról is. „A Saulus regénytörténeti jelentősége a mitológiai, bibliai, történelmi regénytípusok megidézéséből és elvetéséből következik. A bibliai példázat modelljét követve Mészöly egyféle bölcseleti parabolaregényt alkot.”'24’ A Saulus nem történelmi regény, nem is a bibliai példázat átirata, hanem személyiséganalízis; olyan regény, melyben az író főhőse identitása szétesését követi nyomon, a damaszkuszi úton történő megvakulása pillanatáig. A főhős személyének kiválasztása azért is mondható nagyon szerencsésnek, mert a bibliai Saul története a keresztény mitológia e- gyik legismertebb példázata, értelmezéséhez a nem magyar olvasónak nem kell megküzdenie különféle, számára ismeretlen magyar reáliákkal. Ugyanakkor a bibliai történet csupán apropó, kiinduló- és vonatkozási pont a személyiséganalízishez. Saul, a zsidó titkosrendőrség ügynöke fanatikus üldözője a keresztény szektának, a négy évvel korábban keresztre feszített „áruló rabbi” (Jézus) híveinek. A regénycselekmény elindításának pillanatáig megingathatatlanul hisz a Törvényben, e tekintetben megalkuvást, de még csak kompromisszumot sem ismer. Olyan embertípust személyesít meg, amely tértől, időtől, kortól független. Ilyen értelemben tehát huszadik századi figura is, olyan típus, amely mindig időszerű, miként a Hit és Kétely, Hit és Hitetlenség dilemmái is. Saul személyének kiválasztása továbbá azért is szerencsés, mivel, mint a Magasiskola helyszíne, az ő személyisége is immanensen jelképhordozó. Ahogy a kételyek befészkelik magukat tudatába, „átváltozása”, identitásváltása úgy lesz mindinkább szükségszerű és elkerülhetetlen. Mindazonáltal a Saulus nem lélektani regény, ennek tradícióját Mészöly éppúgy elveti, mint a joyce-i, woolfi vagy faulkneri tudatregényét. Olasz Sándor találó meglátása szerint az identitásvesztésnek és transzformációnak pszichofizikai tüneteit tárja föl.'25’ A főszereplő lelki és tudati rezdüléseit a környezeti-tárgyi világba kivetítve ábrázolja, mintegy a szubjektumba integrálva azt. Lényegbevágó, a regény megértéséhez kulcsfontosságú felismerésre jut ezzel kapcsolatban Thomka Beáta: „A regény kiemelkedő formaprincípiumai a tárgyi-természeti észleleteknek mint hangulatoknak és érzések kifejezőinek, továbbá tárgyak, fényviszonyok és reflexiók szoros egymásba illesztései [...] A környező világ nem leírt, hanem megjelenített, érzelmi és gondolati tartalmakkal telített.”126’ Mészöly Miklós prózája ennek a magyar irodalomban merőben új írói stratégiának köszönhetően távolodik messzire a korszak uralkodó epikai formáitól, s alapoz meg egy olyan új prózapoétikát, amely a nyolcvanas és a kilencvenes évek prózájára lesz nagy hatással. Magyar „új regények”. A Saulus nemcsak Mészöly Miklós írói pályáján
