Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (29) Mészöly Miklós (1921-2001) (tanulmány)
58 Grendel Lajos mérföldkő, hanem a magyar próza világirodalmi rangú teljesítménye is. Annál nagyobb zavart és tanácstalanságot okozott a „folytatás”. Mészöly ugyanis nem a Saulust „folytatta”, hanem merész és kockázatos pályamódosítást hajtott végre. A Pontos történetek, útközben (1970) c. következő terjedelmesebb opusa „látszólag visszafordulás Mészöly pályáján. Eltűnnek a metaforikus kifejezés alakzatai, az útirajz hagyományának felelevenítése a közvetítetlenség illúzióját kelti. Az elbeszélés nézőpontja kameraként viselkedik: az elbeszélésfüzér azokból a történetekből áll össze, amelyeket az elbeszélő Erdélybe való utazása során hall és lát.”(27) A Pontos történetek.. ,-et bízvást nevezhetnénk anti-regénynek is, a fikciós epika önfelszámolásának, mely folyamat végén a közmegegyezéssel regénynek tekintett és nevezett műfaj építőelemeiből szinte kő kövön nem marad. A Pontos történetek.. ,-nek nincs cselekménye, csak egyenrangú, egymással nem alá-, hanem mellérendelő viszonyban álló történetei vannak, folyamatos jelen ideje, melyben mintha az idő „születésének” lennénk tanúi. Narrátora nem kommentál, nem oknyomoz, hanem lejegyez - helyszíneket, párbeszédeket, látványokat, hétköznapi eseményeket rögzít - egy kamera személytelenségével és objektivitásával, a világ megmagyarázásának legcsekélyebb szándéka nélkül. A regénynek ez a fikciót- lanítása a Pontos történetek.. ,-et a francia nouveau roman kísérleteivel rokonítja; ez az elmarasztalással is felérő szemrehányás nem volt ritka a könyv korabeli szakmai és irodalompolitikai fogadtatásában. „A kritika tán ezt a könyvét értette félre leg- bántóbban - írja Béládi Miklós. — Ha mást nem, legalább a belső, kiolvasható, világos társadalomrajzot méltányolhatta volna. Mészölynek ez az első tisztán reális fo- gantatású könyve; az elsődleges élmény az elbeszélés minden pórusából árad.”(28) A Pontos történetek... ugyanis a nouveau roman-nal való felszíni hasonlóságai ellenére egyáltalán nem steril, laboratóriumi kísérlet, s legalább annyi szállal kapcsolódik a magyar realista próza örökségéhez, amennyivel az akkori kurrens kísérleti epikához. Kameráját Mészöly igencsak ravaszul működteti. A kommunista világ hétköznapjainak sivárságát, nyomasztó atmoszféráját, kisembereinek megany- nyi nyomorúságát éri tetten, az úgynevezett valóságot a maga nyers, primér, szublimálatlan állapotában anélkül, hogy szövegét elbillentené szociográfiai, tény- irodalmi vagy politológiai irányba. A Pontos történetek, útközben-t még radikálisabb anti-epikus kísérletek követik, a Nyomozás 1. 2. 3. ciklus és az Alakulások, melyek az Alakulások {1975) c. gyűjteményes, az életmű kisprózáit tartalmazó kötetben olvashatók. A Nyomozás előterében az emlékezés áll; de nem a hagyományos emlékiratok okfejtő, rendszerező módszerével írta Mészöly, hanem a szürrealisták automatikus írására emlékeztető technikával, ahogy egy emlékszilánk előhív az elbeszélő tudatában egy másikat, az a következőt és így tovább. így a szövegnek nincs se rögzített középpontja, se rögzített elbeszélői pozíciója. Még a Nyomozás kisprózáinál is fragmen- tárisabb mű az Alakulások, az első ténylegesen szövegszerű próza a magyar irodalomban, a közelgő prózafordulat, paradigmaváltás nyitánya. „1975-ös kötetbeli
