Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (29) Mészöly Miklós (1921-2001) (tanulmány)
56 Grendel Lajos nensen magába foglalja önnön jelképiségét is, s az író dolga csupán annyi, hogy ezt a jelképiséget az anyagból kibontsa. Mészöly első alkotói korszakának másik sokat idézett és elemzett darabja a Jelentés öt égéiről c. novella egy, a mindenkori hivatalok személytelen, rideg, de pontos, a legapróbb részletekre is kiterjedő stílusában megírt, banálisnak tetsző történet, mely öt, a hó és a fagy elől egy látszólag tökéletes biztonságot ígérő éléskamrába húzódó egér elpusztításának epizódjait taglalja. Mészölynek ez a műve is, akárcsak a Magasiskola, hétköznapi eseményt növeszt egzisztenciális parabolává. „Mészöly ebben a novella-mesterműben az egerek sorsán, elhullásán át az életnek egyik létező megnyilatkozási módját: az élő iránti közönyét fogalmazta meg. A névtelen tragédiát: nem a meghalást, hanem az elhullást.”*2'1 Hogy jelentéseit tekintve mennyire sokrétű ez a rövid terjedelmű írás, arra legyen példa egy másik idézet. „A Jelentés öt egérről [...] az inautentikus lét (s az abba kényszerítettek) fokozott kiszolgáltatottságát elemzi. Az egereket módszeresen kiirtó házas-pár nézőpontját [...] úgy hozza játékba az elbeszélés, hogy nemcsak a fenyegetettség helyzetére, hanem egyidejűleg az erőszak logikájára is rálátásunk nyílik. Az elbeszélés eme második jelentésszintjén tehát az evolúció világrendjével érvelő hatalmi és nembeli cinizmus rajza is megjelenik.”*22’ Az irodalomtörténész ez utóbbi mondata félreérthetetlen utalás a novella végére, mikor a fiatal házaspár a jó munka (az egerek kiirtása) végeztével azon szömyülködik és filozofál, hogy ha nem léptek volna időben közbe, ezek az undok kis teremtmények a mértani haladvány- nak megfelelő arányban szaporodhattak volna el. „Geometriai progresszió. S egyszerre, mint valami váratlan, talált kinccsel, úgy dobálództak ezzel a kifejezéssel. S vele a tiszta lelkiismeret egyensúlya is helyreállt, cáfolhatatlan matematikává finomult.” Útban Damaszkusz felé. Első két regényét, Az atléta haldiái (1966) és a Saulust (1968) Mészöly Miklós negyvenéves kora táján írta, ám kiadásukat a cenzúra több évig késleltette. Első pillantásra Az atléta halála simán illeszkedik a kor divatos feltáró regényeinek sorába. Hildit, a váratlanul, edzés közben fiatalon elhunyt futóbajnok, Őze Bálint élettársát megbízza az állami sportkiadó egy népszerűsítő életrajzi könyv megírásával. Hildi nyomozása az atléta múltjában kudarcba fullad, a könyvet végül nem ő, hanem Őze Bálint két sporttársa írja meg - problémamenteset és az atlétát némiképp idealizálót, a kiadó kívánságának Hildi kéziratáénál megfelelőbbet. Hildi előtt lépésről lépésre, részletről részletre haladva tárul fel Bálint kamasz- és ifjúkora, amelyről élettársa sosem beszélt neki, mert önmaga számára is el akarta tüntetni annak nyomait. Bálint eszeveszett teljesítményhajszolása tehát menekülés volt önmaga és a múltja elől. Hildinek rá kellett döbbennie, hogy a férfit, akivel kilenc évig élt együtt, tulajdonképpen alig ismerte. Az atléta halála annyiban illeszkedik a feltáró regények típusához, hogy írója lemond a mindentudó szerző kényelmes pozíciójáról; maga sem tud hőséről többet, mint amennyi Hildi „nyomozása” során kiderül róla. Vagyis szinkronban van
