Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)
A csehek valóban „švejkck”? 43 A cseh polgár és a szovjet „demokrácia” A cseheket azonban az önazonosság problematikája Hašek előtt is érdekelte. Nagyjából egyidejűleg a Švejk végső, klasszikus változatának születésével, 1922- ben egy napilapban, folytatásokban jelenik meg egy fiatal hírlapíró, Ferdinand Pe- routka polemikus írása, a Milyenek vagyunk? (Jaci sme?) Peroutka az új államalapítás, a Csehszlovák Köztársaság első szakaszában kísérli meg a cseh nemzeti alkat vizsgálatát. Később majd egy monumentális monográfiában vagy kétezer oldalon összegezi a csehszlovák államalapítás történetét. (Allamépítés - Budování štátu). A háború utáni alig másfélszáz oldalas brosúra voltaképpen az „ideológiai” alapvetés, megjelenése után hetvenvalahány esztendővel is izgalmas és adatokban gazdag történelmi riport. Peroutka esszéjére viszonylag korán felfigyelt a magyarság: Szvatkó Pál, a Prágai Magyar Hírlap egyik vezető munkatársa a középeurópai együttműködést hirdető folyóiratban, az Apollóban Németh László rokontémájú fejtegetéseivel méri. „A két műben kibontakozik a két vezérértelmiség legszélsőségesebb felfogása nemzete állapotáról: a cseh intellektualizmus a szigorú bírálat és a hibák könyörtelen megragadása ellenére igenlő, a magyar intellektua- lizmusé túlzottan és sötéten tagadó. De e két megérző ábrázolásban is fellelhető a két nemzet belső magatartásának ellentétes alapformája: Peroutka elismerő véleménye ellenére gyilkosán józan marad, Németh László elkeserítő pesszimizmusának hátterében ott lappang az örök magyar illuzionizmus s az író a magyar életet sokszor éppen azért dorongolja le, mert nem lendül ábrándjainak megvalósítására.” (Apollo, V., 217-8. old.) Valóban, Peroutka alaptétele az, hogy a csehek „fiatal, földközeli nép”, ráadásul viszonylag vagyontalan, tehát a munka marad egyetlen lehetősége és fegyvere. „Tolsztoj humanizmusához erkölcsi zsenialitás szükségeltetik” - írta. - „Masaryk humanizmusához elegendő a normális, fegyelmezett emberi magatartás...” Kiemeli: „Tolsztoj humanizmusa anarchista, Masaryké államalkotó. Tolsztoj az államra, mint szörnyetegre, az Antikrisztus müvére tekint, s előbb engedné meg, hogy a rablók megtámadják az országutakon az utasokat, mintsem azt, hogy az államnak joga van őket megvédeni. Masaryk humanizmusa ellenkezőleg: az állami munkában való részvételt szorgalmazza, a politikai pártoktól függetlenül...” (Jačí sme?, Praha, 1991. 97. oldal.) Az állam, a nyugat-európai állammodell és a cseh szorgalom összekapcsolása lesz az ideál. Valamikor a múlt század legelején, a közös Monarchiában, a legszebb Ferenc József-i béke idején két cseh egyetemi tanár, a történész Josef Pekár és a filozófus Tomáš Garrigue Masaryk, a későbbi államalapító, de az adott időben bécsi parlamenti képviselő és professzor a cseh történelem üzenetéről folytattak vitát. Csu-pán emlékeztetnék arra, hogy ez idő tájt a hivatalosan hazafiként elismert magyar elméket Rákosi Jenő harmincmillió magyarról szőtt rémálma foglalkoztatta, nem sok kivétellel. Masaryk ugyanis a huszitizmust alapvetően a protestantiz
