Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)
42 E. Fehér Pál Szende, a kiváló Riedl Frigyes édesapja le is fordította magyarra. Liszt minden esetre „Ó-cseh huszita szövegként” szerepeltette egy szerzeményében. Viszont mindenképp igaz, hogy a XIX. században - ugyanúgy, mint Hanka - a sörivást a cseh népiélek titkai között tartották számon, míg a „magyar bort” ellenszenvesnek és károsnak tartották. (Hospody a pivo v české společnosti. Academia, Praha, 1997. 174. oldal) A legenda máig szívósan él, dacára annak, hogy a csehek - a hivatalos statisztika szerint - nem annyira sört, mint inkább bort, ha nem is feltétlenül magyar bort isznak. A XX. századba visszatérve, az élesen antikommunista irodalom tudósnak, Václav Čemý professzornak, persze, nincsen semmi köze Durych türelmetlen inkvi- zíciós szellemiségéhez, ám Hašekkal és hősével olyan ellenszenvet érzett, hogy a baloldal összeesküvésének tulajdonította a derék katona népszerűségét, Svejket pedig egyenesen a cseh nemzet gyalázatának minősitette. Bármily különös, ám, ami tény az tény, Čemý távoltartása a švejkizmustól, rokonságot mutat az ötvenes évek kommunista propagandájának óvatosságával: inkább cenzúrázták Hašek regényét, mert érezték, hogy Švejk akár az ő szűklátókörűségüket, dogmatizmusukat sem kedvelné... Eltagadni Haseket a dogmatikus politika már azért sem merte, mert Hašek mégiscsak csatlakozott a bolsevik forradalomhoz és Švejk valahogy mindig a baloldal „favoritja” volt. Az egész világon. Viszont kétségtelenül kockázatos egy nemzetkarakterológiát egyetlen regényhőshöz kötni, már amennyiben Švejk egyáltalán hősnek nevezhető. Meg az sem felejthető, amire Hašek egyik lelkes híve és mély értője, a marxista filozófus, Karel Košík még a hatvanas évek derekán figyelmeztetett, amikor párhuzamot vont Kafka és Hašek világlátása között. „Švejk a mechanizmus nélkül nem Švejk” - állapította meg, azaz a regényhős nem időtlen és helyhez nem köthető, hanem meghatározott társadalmi viszonyok között cselekszik, viselkedik. A posztmodem történetírás pedig még azt is kétségbe vonta, hogy a derék katona lenne „a jó cseh”. Dušan Trésük felidézi a hires švejki replikát: „nem minden magyar tehet arról, hogy magyar...” Felfortyan Vodička, „az öreg árkász”: „mindegyik tehet róla”. Trésük kifejti, hogy Švejk, mint a vén Monarchia öntudatlan polgára nem tulajdonított különösebb jelentőséget cseh mivoltának, belesimult a soknemzetiségű katonatömegbe. Inkább, gazdájához, Lukáš főhadnagyhoz hasonlított: „társaságban németül beszélt, németül irt, de cseh könyveket olvasott, és amikor az egyéves önkéntesek iskolájában csupa csehet tanított, bizalmasan azt mondta nekik: »Legyünk csehek, de erről senkinek se kell tudni. Én is cseh vagyok«...” Vodička azonban büszke cseh, aki nem akar másokkal közösködni: „nem tudta tulajdonképpen miért jobb cseh, viszont jól tudta: össze kell verekedni a magyarokkal, mert ők magyarok és nem csehek”. (Dušan Trésük: Česi a dejiny v postmodemím očisti. Praha, Nakladatelství Lidové noviny, 2005. 217. oldal).
