Irodalmi Szemle, 2009

2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)

A csehek valóban „švejkek"?

41

a Mein Kampfban miféle sorsot szánt a cseheknek. Tehát magától értetődött, hogy széles társadalmi összefogásra törekedett, ha tetszik Hasektől egészen a konzervatívokig. Az aktuális politikai események közül a spanyol polgárháború idején a köztársaságiakat támogatta - Francóék ellenében.

Ebből lett - irodalmi disputa... Ez váltotta ki a cseh katolikus írók vezéregyéniségének, a különben „civilben” katonatiszt, orvos-ezredes Jaroslav Durychnak a mérhetetlen haragját. 1937-ben egy brünni folyóiratban Franco tábornok mellett tette le a garast, mivel az buzgó katolikus, a köztársasági kormányról pedig ez nem mondható el. Durych közli olvasóival, hogy Čapek „átkozott civil”, sőt alkalmatlan a katonai szolgálatra, majd ekként mennydörög: „Az, hogy a spanyol felkelő tábornokokat gyalázza és szorít a legális kormánynak - távolról sem a legnagyobb baj. Hašek regénye, a Švejk sem a legnagyobb bűn a cseh név ellen. Ennél is szomorúbb, hogy az alkalmatlanok civil erkölcse hódít népünkben...” (Jaroslav Durych publicista, Academia, Praha, 2001. 222, oldal.) Durych örömkatonasága katolikus vakhittel párosult. Ebben a körben nem lehetett helye a derék katonának.

Nem Švejk, hanem Vodička?

Különben Čapeknak a nemzetkarakterológiáról ugyancsak volt néhány ironikus szava... 1929-ben egy prágai folyóirat kérte fel: írjon már a cseh nemzeti alkatról. „Beismerem, hogy némi félelemmel töltött el a feladat. Egyszer John Galsworthy-vel sétáltam a prágai utcákon. Galsworthy nézegetett jobbra, nézegetett balra, majd megszólalt: »Szeretném tisztázni, hogy milyen a tipikus cseh.« Gyorsan én is körülnéztem, hogy megtaláljam a legalkalmasabb, legdaliásabb fiatalembert, akiről kijelenthetem: csak ő és senki más nem lehet a cseh típusa. Ebben a pillanatban Galsworthy megjegyezte: »Úgy látom, hogy a csehek többsége tömzsi és alacsony.« Galsworthy úrnak abban a pillanatban igaza lehetett. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy gyönyörű vasárnap volt, ezért a derék, hosszúlábú fiatalok kirándultak az erdőbe, a hegyekbe, a város utcáin pedig többségben voltak korpulens semmittévők...” (Karel Čapek: O uméní a kultufe /Dodatky XIV-XIX/, Český spisovateľ, Praha, 1995. 215. oldal)

Régebbi história, de hasonlít ehhez az esethez, árulkodva arról, hogy a romantika korában sem volt ismeretlen a humor. Liszt Ferenc, Prágában járván, szerette volna viszonozni házigazdáinak a vendéglátást és arra kérte őket, hogy énekeljenek el valami népszerű huszita indulót. Azok azonban semmi ilyesmit nem tudtak, s ezért elénekelték a csehül egy szót sem tudó mesternek az akkoriban minden kocsmában hallható nótát, amely a cseh tulajdonságnak tartott sörivás dicséretét zengte. A nóta szerzője pedig az a Václav Hanka volt, a Cseh Nemzeti Múzeum könyvtárosa, aki világhírre tett szert az állítólagosán ócseh eposz felfedezőjeként, s amelyet majd T. G. Masaryk leplez le, mint hamisítványt. Ez az eposz a prágai magyarok között ugyancsak kedvelt volt, a prágai egyetem magyar lektora, Riedl