Irodalmi Szemle, 2009

2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)

40

E. Fehér Pál

még 1938-ban a kolozsvári Korunkban hasonlóan vélekedett: „a legjobb cseh rétegek mentalitása ma is ennek a nagy forradalomnak legszebb hagyományait ápolja: lelke mélyén valamennyire táborita ma is, Komenskýnek nagy öröksége is frissen töretlenül él a lelkekben... Ősi szabadgondolkozó, emberbarát, antiklerikális és demokrata ösztönök működnek kiirthatatlanul a nép nagy tömegeiben. Sehol a spontán szabadelvüségnek, gátlástalan megértésnek és természetes demokratizmusnak annyi szép megnyilatkozásával nem találkoztam, mint éppen a csehek között...” (Forbáth Imre: Összegyűjtött írásai, Madách, Bratislava, 1989., 39. oldal) A hivatalos, vagy fogalmazzak szerényebben: az iskolában tanított nemzeti önarckép, persze, Németh László, vagy Forbáth Imre elképzeléséhez áll közelebb, és nincs miért csodálkoznunk, hiszen sem Hašek, sem hőse nem nagyon alkalmas arra, hogy amolyan eszmények lehessenek.

Talán véletlen, hogy Prága egykori prolinegyedében, a Žižkovi dimbes-dom- bos utcákon, tereken szinte egymás mellett található a hivatalos és a valóságos jelkép. A Vítkov-hegyen magasodik a huszita hadvezér, Jan Žižka irtózatos méretű lovas szobra, azt mondják, hogy Európa legnagyobb ilyen emlékműve, amióta a Sztálinnak emelt szobrot elbontották, és alatta, egykori lakásához közel, három kocsma szomszédságában majdnem észrevétlenül bújik meg Jaroslav Hašek emlékműve, amely szintén lovas szobor. Csupán sokkal kisebb. Meg amolyan posztmodem. Pontosabban: a ló, mintha Pegazus lenne, valójában azonban egy söntéspult, a "örcsapoló szerkezet bonyolult csőrendszerével, maga az író egy fejjel képviselődik a kompozícióban. És az a tény ugyancsak tudható, hogy ebben a kerületben, sőt ezen a téren született Jaroslav Seifert, a költő, a cseh irodalom egyetlen Nobel-díjasa, aki ifjúságának kommunista párttagságát később szociáldemokrata meggyőződéssé változtatta. (Seifertnek - tudomásom szerint - nincsen szobra Prágában, csupán utcája. Nem is volt igazán szoboralkatú: kövér, már ifjúságában is borvirágos orrú polgár, aki emlékirataiban sem titkolta, hogy híve a hašeki életvitelnek, bár dupla annyit élt, mint földije: 85. életévében érte utol az elmúlás...) Lehet, hogy ez a három név: a nagy hadvezér, a tökéletes antikatona és a költő együtt jelképezik a cseh tulajdonságokat? Ez a kérdés, természetesen, szónoki, mert a nemzetkarakterológiák lényegéhez tartozik, hogy megosztottságot hívnak elő.

Ám maradjunk csak Hašeknél, a švejkizmusnál. Karel Čapek igazán nem lelkesedett a derék katonáért, kitalálójáról sem írt többet 10-15 elismerő szónál, mert mindenkor törekedett az objektivitásra. A hűvös tartózkodás magyarázatát könnyű fellelni: a filozófus végzettségű és alkatú író, Masaryk elkötelezett híve számára az az egész első világháborús világ idegen maradt, a Švejkben erőteljesen élő anarchista indulatok pedig inkább taszították a polgári, a konszolidált és értelmes rend hirdetőjét. Čapek azonban a maga teljes méreteiben felfogta a harmincas években a fasizmus veszélyét, amely általában fenyegette a humanizmust és konkrétan hazáját, valamint egyetlen pillanatra sem feledte, hogy Hitler