Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Sikerkönyvek nyomában - Beszélgetés Koncsol Lászlóval
SZEMTŐL SZEMBEN 33 nyugat-felvidéki diákok előtt. Előadtak a Komáromi Városi Egyetemen, amelyből aztán egyetemünk is kifejlődött. (Nemcsak abból!) Patonyi kutatásaimat könyvekben gyümölcsöztettem, egy teherrakomány könyvet szerveztem könyvtárakba, végül ottani föltárásaim ihletében született meg a Kiskönyvtár. Kaptam Bethlen Gábor-díjat, legutóbb József Attila-díjat, kitüntetett a Magyar Köztársaság elnöke, egyéb díjakat is begyűjtöttem, a patonyi önkormányzat, legutóbb a gömöri Harkács önkormányzata is a község díszpolgárául választott, vezettem két évig írótársaságunkat, voltam három évig a Szlovákiai Ref. Egyház főgondnoka, írtam vagy húsz, és lefordítottam tizennyolc könyvet. A legutóbbi önkormányzati választások kampányában mégis olyan falragasz került a patonyi kerítésekre, hogy személyemet pedig ki kell füstölni a faluból. Nem haragudtam meg, úgy gondolkodtam a népről, mint Petőfi apostola, Szilveszter, s vártam, hogy az új polgármesternek eszébe jutok-e, és kíváncsi lesz arra a gyütt- ment félnótásra, aki nem vagyont gyűjt, hanem egy olyan település, illetve régió múltját tárja föl, amelyhez semmi családi hagyománya nem fűzi őt, s őket; a polgármestert és az önkormányzatot viszont annál inkább, hiszen az az ő őseik faluja. Gondoltam, meghív, hogy mutatkozzunk be egymásnak, mert nem Patonyban lakik, s nem ismerem, fogjunk kezet, váltsunk mosolyt, és nézzünk egymás szemébe. Két évig vártam erre az önkormányzati gesztusra, mindhiába. Most már nem várok, jóllehet munkámmal nem hagytam, nem is hagyok föl. Amit 1985-ben vállaltam, azt végigcsinálom; magamhoz lennék hűtlen, magamat árulnám el, ha fölhagynék vele. Sorozatomat, a Csallóközi Kiskönyvtárt is tovább építem, az Úr életem fogytáig erre a munkára ítélt. Ülök az isteni börtön rácsai között s majszol- gatom zabkenyerét. * * Minden ellenkező állításod és igyekezeted ellenére érezhetően megkeseredett számodra a múlt. Vigasztalanság óráiban derítsen jobb kedvre az a tudat, nemcsak a patonyiak, hanem a szülőföldhöz hűségesek, és nem utolsósorban az irodalmi közvélemény is, rendkívül nagyra értékeli munkásságodat. Nem akarok a „hálás utókorra” apellálni, hisz annyira megpróbáltatásokkal terhes a mi életünk, történelmünk, hogy azt sem lehet előre megjósolni, milyen lesz életünk s munkásságunkat illetően a utókor megbecsülése. Mondhatnám, persze azt is, nem a hódolat a fontos, hanem a tények, a megszenvedett jelen, melyet vállalnunk kellett. S vele együtt az a hihetetlen áldozat, melyet nem magunkért, hanem a kisebbségi magyarság érdekében, a sorsközösség megmaradásáért vállaltunk és vállalunk... Ezzel a tudatta! talán könnyebb elviselni a közönyösek gátlástalanságait is. Derűs napokat, a jól végzett munka örömét kívánjuk Neked, s mindazoknak, akik nem önzésből, hanem a népszogálat érdekében vállalták, s vállalják azt a küldetést, melyet a Sors kimért a számukra! Köszönöm a beszélgetést. Fonod Zoltán
