Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Sikerkönyvek nyomában - Beszélgetés Koncsol Lászlóval
30 SZEMTŐL SZEMBEN más gondokkal, másfajta célokért küzdenek, az ifjúság pedig számítógépes játékokkal, internettel, maroktelefonnal, pornóval játszadozik, és messze elkerüli a könyveket. Van a Csallóköznek mintegy 124 települése, minden községnek van köz- és iskolai könyvtára, parókiája és/vagy plébániája, papja, egy vagy több pedagógusa, néhány vagy számos értelmiségi embere, községi hivatala, polgármestere, tanácsa, s az ember elvárná, hogy legalább ezek az emberek és intézmények felszippantsák a múltjukról szóló könyveket. Mélyen bennem él révkomáromi testnevelő tanárom, az olimpikon Sarlós József finnországi élménybeszámolója. A két háború között utazgatott északi rokonainknál, s elmondta, hogy minden tóparti tanyán gazdag házikönyvtárt látott, s minden kötet magán hordozta az olvasás ujjlenyomatait. Társadalmi lemaradásunk egyik tünete, egyszersmind oka is a könyvek iránti közönyünk. Mutatok egy- egy nálam levő példányt alkalmi ismerőseimnek, csallóközieknek; ámulva kérdik, hol lehet ezt megvásárolni. Mondom, leginkább a piacokon, a zöldségboltokban, a fokhagymától balra, de azért a könyvesboltban is megpróbálhatják. Hogy egyházamat se kíméljem, mindjárt a kezdet kezdetén kiadtunk egy egyháztörténeti munkát, Kúr Géza könyvét a régi egyházmegyéről. Abból indultam ki, hogy a volt rendszer évtizedeiben s az előző vérzivataros, impériumváltásos, lakosságcserés, deportálá- sos, szilenciumos időkben ilyen munkák kiadásáról nem eshetvén szó, a lelkészek és a műveltebb, a gyökerekre is kíváncsi hívek kapva kapnak a könyvön. Mintegy két évig hirdettük megjelenését minden világi és egyházi csatornán, de a nagy állományból alig néhány darab fogyott el. A végén beültem a Kalligram kisbuszába, s három nap alatt bejártam a Komáromi Ref. Egyházmegye parókiáit, mintegy ötvenet Somorjától Dunamocsig, Búcsig és Bátorkesziig, hogy mint a hajdani vigécek túladjak az állományon, amelynek raktározásáért a kiadó nagy pénzeket fizetett. Jót akartunk az egyháznak, s a kiadó kis híján belerokkant. Állítólag ma is majdnem ugyanilyen a könyveink fogadtatása. Csodálom, hogy a kiadó szóba áll velem, ha ilyen kéziratokkal kopogtatok ajtaján. Eszembe jut tallinni tapasztalatom. Az 1970-es évek elején jártunk négyen észt rokonaink fővárosában, ahol elmondták, hogy minden klasszikus és modem nyelvből fordítanak észtre, csak egy fájdalmuk van, hogy szanszkritra nincs több műfordítójuk egynél, hogy a nagy orosz könyvkiadók tőlük kémek szakmai tanácsokat és tippeket, s amikor benyitottunk egy könyvesboltba, olyan tumultust láttunk, amilyenre akkortájt idehaza csak egy-egy hiánycikk váratlan felbukkanásakor volt példa. Vitték a megtizedelt-har- madolt kis nép emberei a könyvet, mint a cukrot vagy a sót, aztán kivívták függetlenségüket. Méltóságukat nem utolsósorban műveltségükből merítették és növelték. Műveltségükből és hagyományaikból, például dalosversenyeikből meg a Kalevipoegból. Kazinczyék alapozták meg nemzetünk legújabb kori folvirágzását a nyelv, az irodalmi formák fejlesztésével és történelmünk föltárásával, de a közvetítő fórumok munkája nélkül minden erőfeszítésük hamvába halt volna. Ez a közöny kiváló emberek századokra szóló szellemi teljesítményét veszi
